Mielőtt elkezdené első turnéját az Egyesült Államokban az énekesnő áttekinti színpadi szereplését szólóénekesként, kommentálja a szerepeit és beszél a nők szerepének átalakulásáról. Ezenkívül utal új albumára, mesél párjáról, a monogámiáról és a magányról.

"Nagyon nehéz összehangolni a napirendet egy olyan emberrel mint én. Nem állok meg. Azt mondom az emberek akik velem dolgoznak szeretnek: ha nem engem akkor azokat a kibaszott dolgokat amiket teszek, csinálok."

Fellendülése közepén Lali Espósitonak egy kis időt vesz igénybe, hogy átnézze azt a hat évet amióta szólóénekesként működik, és emlékezetébe felelevenít néhány fénypontot. "Sok hihetetlen pillanatom volt, olyan emberekkel akikkel megoszthattam a színpadot, megakapcsolatok akik meghívtak énekelni; énekeltem a Times Square-ön, kétségtelen, de mindenekelőtt a bővülés éve volt ez, amikor keményen dolgoztam Argentínán kívül, hogy más helyeken is létrehozzam az alapokat.", mondja.

Ebben az értelemben Lali a legmagasabb pontnak azt említi meg, hogy részt vehetett a Juventud Díjátadón a CNCO-val. "Részt venni egy megaprodukcióban, egy ilyen óriási arénában. Sok napig próbáltunk. Mert azt mondták: "Vezetők..." De nem. Soha nem követtem a súgógépet, és úgy éreztem keresztbe állnak a szemeim. A feladatom a nagyon sok próba és felkészülés volt. Nagyszerű élmény volt. Sokat tanultam, és ez lehetővé tette számomra, hogy bemutatkozzam a nagyközönségnek az Egyesült Államokban és Latin-Amerikában, amely része nem volt olyan közel a zenémhez.", folytatja.

Valószínűleg ennek sok köze van a Brava turné következő, októberi landolásához New Yorkban, Chicagóban, Nashvilleben, Washingtonban, San Antonioban és Miamiban, miután Izraelen és Spanyolországon áthalad. "Amikor a turné folytatódott, megkérdeztem: Srácok, valaki van akit fogok ott látni? Tényleg? Nagyon várok arra, hogy a közönség hogy lát majd engem. Nagyon érdekel mi fog történni.", mondja.

- Úgy érzed, hogy a Thalíaval való együttműködés fellendített téged a piacon?
- Nem érzem, hogy fokozódott volna: Thalía felhatalmazott. Lehetőség adott, hogy elénekeljem vele a Lindo pero bruto-t a Valiente lemezén, lehetővé tette számomra, hogy sok ember aki nem is tudott a zeném létezéséről kezébe vette a zenémet, és közeledni kezdett ahhoz amit csinálok. És innen elmondhatom kicsit ki vagyok, honnan jöttem. Van valami ebben a déli lényben, akinek van egy bizonyos személyiség ott északon is, és elmesélhet valami mást a zenei történetben, amit ez a régió tanácsol.

- Hogyan énekeltél a Times Square-ön?
- Álom volt. Nem, még arról sem mertem álmodni, hogy ott énekeljek. Mindig úgy éreztem ezek a helyek olyan lehetetlenek. Hihetetlen tapasztalat volt. 2 millió ember volt az utcán, ez egy igazán lenyűgöző dolog. És ott voltunk, képviselve az összes argentint, a délieket...Hirtelen meglátod ezeket az őrült dolgokat, amit a showbiz lát , és valahogy el lehet érni őket. Munkával, lehetőségekkel is. Ezt adták nekem, és minden elhagytam.

- Az év elején a Vogue magazin címlapján szerepeltél. Hogyan érzed magad mint referencia a tizenéves közönség számára, és mint modell?
- Haha! Egy 1 méter 53 centis modell! Haha...Jól érzem magam. Nem hiszem, hogy mindig egy példakép lennék akit követhetnek a fiatalok; nem hiszem, de ha tudom kihasználom ezeket a lehetőségeket, hogy valami valódit mutassak, és ez az amit magamnak is mutatok. És ha ilyen hűvös helyeken vagyunk ez a legigazibb a nők számára, hogy megmutatjuk magunkat. Ez önmagában megkönnyebbülést okoz, és ez valami szép. Példaképnek lenni egy ilyen helyen továbbra is egy hangyányi munka eredménye, és próbálkozás, onnan ahonnan jöttem, kényszerítem rá magam.

- Mit adott neked, és mi vett rá téged arra, hogy elgondolkodj olyan ellentmondásos kérdésekben, mint például az abortuszjog engedélyezése és az argentin színésznők gyűlésében való részvétel?
- Soha nem akartam megteremteni a pozitív és negatív egyensúlyt, mert úgy érzem minden pozitív. Talán annak köszönhetően, hogy ilyennek kell lennem, szeretnék hozzájárulni a nekem fontosnak tűnő kérdésekhez és okokhoz. Olyan családban nőttem fel ahol anyukám egy nagyon erős típus volt, nagy személyiséggel, és mindig azt mondta nekem: 'Bármit elmondhatsz a Nemzet elnökének, mindaddig amíg tisztelettel mondod, és anélkül, hogy megcáfolnád azok véleményét, akik nem gondolkodnak hasonlóan.' És ez különösen igaz az abortusz törvényért folytatott harcban, nekem ott kellett lennem, része akartam lenni az útnak. Különösen azért mert van előttünk egy kamera, és ez olyan hangot és szavazatot ad neked ami sokaknak nincsen. És azonosulok azzal amit mondanak. Fontosnak tűnik számomra. Nincs viaszbábu profilom, aki énekel és táncol és semmi mást. A személyem arról szól amit én csinálok. Amikor felmegyek a színpadra van egy játék a személyiségemben. Te egy popsztár vagy, és akkor azt játszod te vagy az egyetlen. És abban a pillanatban azt hiszem én vagyok az egyetlen igazi, mert nagyon sok ember van ott, akik kifizették a jegyet, hogy valami csodálatos útra vigyem őket. Ez a munkám, ebbe élek, ebbe rezdülök és ez az amit csinálok. De a személyem, Mariana Espósito, Lali felett áll, hozzájárul és táplálja őt.

- Hogyan látod a nők helyzetének alakulását a zeneiparban? Hiányoznak a változások vagy rendben vannak?
- A téma a zenei iparra való korlátozása nagyon kicsi. Minden ami az utcán történik, társadalmi szempontból, minden kulturális származás hatással van a különböző világokra. A zenében nyilvánvalóan hiányzik a hely a nők számára, mert a társadalomban hiányoznak. De az is jó ha az üveg félig tele van, és azt mondhatjuk, hogy ezekről a kérdésekről beszélünk és hogy az iparágban több ajtót nyitnak a nők számára. Nem véletlen hogy oly' sok nő sikeresen belépett a városi zenébe, amely egy megamacsó és szuper férfias univerzum volt. Jó látni azt, hogy előre haladtunk. Én, az új albumomra, amelyet befejeztem kifejezetten nőkhöz írt témákat akartam, és hogy együtt tudtam dolgozni a gyártókkal, és zeneszerzőkkel nagyon boldoggá tett. Fontos kinyitni ezeket az ajtókat, mert meglehetősen kényelmes egy helyben maradni, hogy megvárj másokat. Ugyanezt kell tenni.

- Ha az egész út még előtted lenne mit mondanál ma a 15 éves Lalinak?
- Az első dolog amit mondanék: 'felejtsd el azt a frizurát, amid van' (nevet). Azután viccelődve azt mondanám neki, hogy kitartás. Soha ne hagyja hogy egy sztereotípiába rögzítsék. Sok olyan kérdéssel amelybe a társadalmunk be van zárva ne foglalkozzon, és azt mondanám neki ne hagyja, hogy a feje megteljen rossz dolgokkal, hallgassa meg a jó dolgokat, menjen előre, és legyen olyan amilyen lenni akar. Ezt könnyű mondani, de nehéz elérni.

Mi a következő: Zene kaméleonoknak

- Az új album első kislemeze nagyon személyes. olyan hogy aki ismer jobban megölelne engem, és többet tudnak meg rólam, és azoknak akik nem ismernek engem olyan mint egy kísérőlevél arról, hogy ki vagyok, honnan jöttem és mit akarok.

- Valami a dalszövegből? Egy előzetes?
- Úgy kezdődik, hogy : 'Egy déli lány...' Nem mondok többet. Nagyon különleges címet kap, és zenei szinten növekedés tapasztalható, amiért az első versében azt fogják mondani: 'Hoppá, nézd milyen furcsa, Lali készíti ezeket a színeket és ezt a sötétséget...' Vannak alacsonyabb és mélyebb hangok. Én jobban hozzászoktam a funkysabb, boldogabb pophoz. A Brava más hangokba kezdett belemerülni, de ez egy olyan album , ami teljes mértékben belépett egy olyan világba, ami nagyon aggasztó nekem. Októberben ez az új korszak kezdődik el.

- A nemek közti egyenlőség tükröződik a dalszövegekben?
- Igen. A nőiesség: a női világegyetem, minden ami ezt jelzi. Mert ha azt mondják női univerzum az emberek azt gondolják, hogy szépség univerzumról és bőrápolásról beszélek...(Nevet.) De nem, a nők világegyeteméről beszélek minden olyan kérdéssel , amelyet a nőknek el kell mondaniuk , olyan dolgokkal amelyek velünk történnek. Ez jó ha egy szerető helyen van, nulla küzdelemmel vagy jó kombinációval. Megtudhatjuk hogyan lehet kinyitni azokat az ajtókat, amelyeket a történelem is bezárt.

- Megmersz kockáztatni más műfajokat mint a trap: csinálnál együttműködést Paulo Londra-val?
- Ki ne akarna együttműködni Paulo Londra-val, nem igaz? Ez az album olyan mint egy flörtölés az univerzum apró dolgaival , amelyek elvisznek helyekre. Jó ezzel játszani és más stílusokkal, amelyeket majd megláttok ezen a lemezen. De jobban szeretek játszani különféle hangokkal mint egy stílusba bezárni magam. Számomra ez a flörtölés olyasmi amiben jól érzem magam, mert általában elég kaméleon vagyok az életemben, úgy általában.

Párkapcsolat, monogámia és magány

- Hogy vagytok Santiagoval (Mocorrea)? Hogyan jellemeznéd azt a pillanatot amikor egy pár lettetek?
- Tegnap olvastam egy könyvet ami a monogámiáról szól. Erről beszéltünk éjjel, lefekvés előtt, és megkérdeztem tőle; 'Mit gondolsz a monogámiáról? Illik hozzád? Légy őszinte...' Az ember nem akarja azt mondani a partnerének: 'Nem hiszek benne.' Mert furcsa. És arra a következtetésre jutunk, amelyben szerencsére egyetértünk, hogy az a pár amely eleget tesz a teóriáknak amit meg lehet tenni az életben a párt szolgálja. Az egyetlen dolog ami szolgál napról napra. Lehet hogy vannak vágyaink, vannak akik jobban Susaniták, vagy kevésbé Susaniták...Vannak olyanok akik a magányban találnak meg valami csodálatos képet, még akkor is ha azt mondják rájuk, hogy magányosak...Tanulj meg eggyel elégedett lenni, azon túl hogy pár vagytok, az egész univerzumban amelyet meg kell tanulnunk. Igazság szerint az én színpadom ilyen: hiszek a mindennapokban. Ma nagyszerű döntést hozunk, és a holnap is nagyszerű. Santiago Mocorrea és Lali Espósito egy pár akik a mindennapon alapulnak.

Mit szólsz hozzá?

Lali: "Nehéz empátiát kiváltani egy olyan társadalomban, mint a miénk"

Ő pillanatnyilag az egyik legbefolyásosabb személy, a nők jogainak aktivistája, és szeretik a hitelességét. Brava turnéjának keretei között Lali megnyitotta nekünk világát.

Emberek kíséretében, vigyáznak rá. Távol tőle, a technikai csapat és néhány táncos között próbálkoznak odaférkőzni hozzá, közben az arcán hatalmas mosoly. "Őrült Madár" hívják fel rá a figyelmet, és ez a különbség, ez a személyiségének sajátossága. És igen, ez Lali Espósito! Egyedülálló stílusban és egyre növekvő frissességgel. Csak néhány perccel a műsor előtt, január 14-én hétfőn Lali 55 ezer ember előtt állt színpadra az AcercArte program keretein belül . Az énekesnő nyugodt, egyszerű és vidám. A színpadon kívűl más. A rajongók őrültsége, hogy kempingezve várták őt, és hatalmas izgalommal. Belül, egy kis szabadtéri nappaliban , amely kifejezetten a sajtó számára lett kialakítva tudja mit okoz, tudatában van. Mégis megtartja alázatosságát, igazi szomszédos stílusban. Sietve leül egy karosszékbe, mosolyog és mindenre válaszol.

- 2019-ben megkaptál mindent, egy szuper showval a Times Square-ön...
- Jaja, sok angol...láttad! (Mondja nevetve.)

- És most már Mar del Plata-n vagy, egy újabb mega showt adva azzal a sajátossággal, hogy ingyenes. Ez volt a javaslatod?
- Kétség nélkül. Szeretek játszani ezen a shown, mert tényleg rájössz, hogy aki eljön az élni és érezni akar. Az ingyenes koncerteket az emberek valóban élvezik a lelkükkel, mert néha gazdasági okokból vagy mert messze élnek nem rendelkeznek azzal a lehetőséggel, hogy egy stadionban vagy színházban láthassanak egy művészt. Ez egy pop előadás lesz tehetséges zenészekkel és táncosokkal az utolsó albumom turnéjának, a Brava-nak a keretein belül, így a lemez össze esztétikája tükröződik a színpadon, és a videoklipek is elképesztőek. Nagy munkát végeztünk, hogy az album nagyon gazdag művészete legyen a színpadon, a jelmezekben és minden mozdulatban. Szeretem látni, ahogy az emberek élvezik , ahogy szórakoznak, táncolnak és énekelnek, ez a show célja.

- 2018-ban kijött egy filmed, az Acusada, és most egy minisorozatot rendezel...
- Az igazság az, hogy sokkal kevesebb a feladatom mint amennyire elterjedt. Megbíztak engem, hogy az anyukám (Majo Riera) által gyártott "La Suerte de Loli" elnevezésű jövendőbeli sorozathoz segítkezzek a trailerben. Elkötelezettséget vállaltam, mert néhány napot filmeztünk és olyan feladatom volt, amit még nem csináltam. Mindig felülvizsgáltam rendezőként, de sosem magamat tettem előre. Ez számomra nagyon kedves emberek projektje, köztük anyával , így egy kicsit rendeztem.

- Anyukád elmesélte a Clarínnak, hogy mindig kísért a karriered során a Rincon de luzzal,a Floricientaval és a Chiquititasszal végzett munkáid során. Nagyon barátok vagytok?
- Nagyon. És nem csak ő kísért engem, hanem az egész családom. Amikor ő nem tudott apukám mindig ott volt. Ő egy szuper jelenben van, és elhelyezkedett amikor felnőttem. Mindig megértették azt a korszakot, amelyikben éppen voltam és különösen akkor voltak jelen, amikor fiatalabb voltam. Ebben a korai gyermekkorban költöztem felnőtt környezetbe a televízóval, az utazásokkal, a repülőgépekkel és kétségtelenül a szüleim voltak a legfontosabbak. Mindig jó idők voltak és szép munkakörnyezetem volt, és ezért ők sokat tettek.

- Milyen volt a színészi tapasztalatod Leonardo Sbaraglia-val az Acusada-ban?
- Igazság szerint Leo laza, nagyon laza. (Viccelődik.)

- Tetszik a filmezés annyira mint a zene?
- Nézd, nagyon különböző dolgok. Nem tudnék választani. A mozi számomra egy olyan kifejezést és művészetet jelent ahol teljes mértékben adnak nekem egy forgatókönyvet és egy rendezőt, én pedig a történet eleme vagyok. Másrészt, a zene én vagyok, az én lenyomatom, a dalszövegeim, az ötleteim. Ez az ahol igazán én vagyok, az igazi aurám. Különböző dolgok, mindkettőt kedvelem. A film élménye (Gonzalo Tobal rendezése) szép volt. Sokat tanultam.

- Nos valójában ez egy nagyon dicsért film volt a Velencei Filmfesztiválon...
- Hatalmas volt. Azon a fesztiválon lenni, nem Torontóban, de megtört: a teljes terem felállva tapsolt. Ott voltam egy ruhában, amiben nem tudtam lélegezni (nevet), és nem tudtam elhinni mi történik. Azok számára akiket elrángattak a moziba, mint engem mágikus pillanat volt, és hihetetlen.

- Idén Lali inkább Argentínában lesz, vagy külföldön?
- Mindenhol egy kicsit. Az ember megpróbál dolgozni a határokon, átkelve a pocsolyákon és elérni a közönséget, amely még nem ismer engem. És ez az amit minden dal ad neked, ami megnyitja az ajtókat, amelyek meglepnek mint művész. Igen, fontos számomra, hogy ne hagyjam el az erős és szilárd munkát a hazámban, mert ez az én helyem, és ahol azok vannak, akik mélyen ismerik az első lépéseimet, és ahol több illuziót ad nekem ha bemutatkozhatok. Az otthon érzése, ez nem bolondság. Ezért nem szabad soha elhanyagolni, de azért kicsit túljutni jó.

- Bárki, aki kívülről lát téged úgy gondolja megérinted az eget: énekelsz, írsz, színészkedsz...
- 'De ha minden jól működik mi a hiba?' kérdezik is, haha.

- Mi az eged, az álmod?
- Úgy gondolom a felső határok az érzésekben vannak, melyeket minden tevékenység ad neked. Ha miután az Esperanza Míát csináltam a tévében és a következő évben ismét egy vígjátékot csináltam volna egy mennyezetet érintettem volna, mert ugyanazt a formátumot ismétlem , és művészileg üresnek éreztem volna magam. Most a művészi mennyezet nem létezik számomra. Aki repülni akar mindig repülhet. Amikor van egy ötleted valósítsd meg , és próbára teheted magad vele és akkor rájössz, hogy nincs plafon. Sokat kell fejlődnöm, hogy adhassak. Ha az utolsó album hasonlítana az előzőhöz furcsa lenne. A kihívásokban táplálom magam művészként, javulok és meglepem az embereket.

- Látjuk, hogy a barátod, Santiago Mocorrea mindenhova kísér téged. Mi az amiért a legjobban beleszerettél és hogyan kezeled a távolságot?
- Ma nem jött mert hétfő van és dolgozik (nevet). Ezért szerettem bele, amiért a társam. Alázatos ebben a szakmában és nem akarom elképzelni milyen Madonna lábainál lennie, van valaki a szomszédban, aki nem zavarja  a nyilvánosságot a személyével, aranyat ér. És nincs sok ilyen ember, vagy ilyen barát az élet bármely területén. A lábaival a földön áll és hatalmas arc. Sok éven át show rendezőként dolgozott és megértette ezt az univerzumot, ami velem történik, és ez nem kevés. És alapvetően ő egy jó srác, tisztán szeret. Nagyon eltérő életünk van, de nagyon jól összeraktuk őket.

- Megmaradtak a közelebbi kapcsolataid a hírnév ellenére?
- Igen, mindig vannak barátnőim, négyen és van a színésznőknek egy nagy csoportja , akiket nagyon szeretek , és akikkel összegyűlünk , jó barátaim lettek az évek során. Számomra a családi környezet, a vasárnapi együtt evés, az unokatesóim és a szüleim páratlanok. Ott találom meg a feltöltődést, az őrült világban amely a munkám miatt történik.

- Az Actrices Argentinas küzdelmének aktív és alapvető részévé váltál. Thelma Fardín panasza sokak számára sokkoló volt. Miért van az, hogy sokan megkérdőjelezik a Juan Darthés ellen benyújtott panaszát?
- Mert társadalmilag nem szoktunk hozzá. Mert az ember számára a legegyszerűbb dolog mindent elrejteni a szőnyeg alá. Általában képmutató a viselkedésünk. És lenyűgöző amikor úgy döntenek megnyitják a játékot, a füleket és történeteket. Több millió Thelma van. A családomban vannak Thelmák, a barátaim között vannak Thelmák, a művészek között vannak Thelmák. Valamennyi nőnek valamely módon történt az életében valami fiatal korukban. Ez nagyon erős. Például, a barátnőm Mery del Cerro önmaga vallotta be 32 évesen, hogy nem mondta el az anyukájának milyen visszaélések részese volt kislányként. Ez egy nagy pszihológiai probléma, nagyon sprituális, az emberi lény belsejében, és ezért nem könnyű vele szembenézni. Ki hinné el szegények, ezért az igazság elveszik. Az alanyok tudatlansága miatt sokat kell róla beszélnünk. Meg kell tanulni hallgatni a beszéd előtt. Ha valaki ilyesmit mond neked, és fogalmad sincs róla milyen ilyesmin átmenned, csendben kell maradnod és a másik cipőjébe helyezned magad. Sajnos nehéz empátiát kiváltani egy olyan társadalomban, mint a miénk.

- Voltál hasonló helyzetben?
- Nem, de szerencsés voltam. Azonban vannak barátok, rokonok és ismerősök, akik majdnem mindegyike ilyesmin keresztül ment, néhányan súlyosabban mint mások. A világunkat így kezelik. Mint társadalom nem bátorítjuk magunkat a dolgokkal szemben. Ez az oka, hogy sokan úgy döntenek hallgatnak.

Mit szólsz hozzá?

Boldog. Megtalálta párját. Korai hírnév. Kapcsolat a szülőkkel.

- Úgy hiszem a karriered gondosan halad előre, nem mondhatod: "Már itt vagyok, megérkeztem."
- Nem. Megölném magam mielőtt ezt mondanám! Nemrég beszélgettem egy időssel, aki eljött enni az otthonomba, mert arra volt szükségem, hogy visszatérjek a tengelyemre. Ő meg tud érinteni, amikor az ember kisiklottnak érzi magát a fáradtságtól. Egyedül élek. Megkérdezte: 'Jól vagy? Jól érzed magad?' Igent mondtam, de azért mert van témám az önarcképről: sosem vagyok elégedett azzal, amit csinálok...Ez az, ami bonyolult. Bár jól vagyok, és érzem a motoromat minden nap , de azt mondom magamban: 'Ez lehetne jobb: énekelhetnék jobban, próbálhatnék többet.' Ez az a rész, ami szórakoztat engem, mert az a munkám, hogy szép dolgokat csináljak. De ugyanakkor elérem azokat a korlátokat, melyeket felépítek magamnak, és utána azt mondom: 'Hé, nem lehet olyan nehéz. A francba!' A jó dolog, hogy van egy érzékeny anyukám.

- Fontos az életedben az anyukád.
- Mindkét szülőm. Mindig különböztek a többi gyerek művészi szüleitől. Nagyon fiatalon kezdtem: tíz éves voltam. De nem láttam csalódott szülőket, akik a gyermekükön keresztül szeretnék teljesíteni álmaikat. Az én öregeim sosem jeleztek ilyet: mindig egyértelmű volt, hogy velem vannak, de nem nyomtak engem előre. Nem döntöttek helyettem.

- Érezték, hogy a valódi hivatás győz.
- Totálisan. Én egy Cris Morena castingon maradtam, és minden pénteken elmentem oda, ami egyfajta műhely volt, ahol gyerekeket választottak ki, és innen szereztek srácokat. Nagyon nehéz volt, és tíz éves voltam. Kimentél az ajtón, és ha megszólítottak azt csak azért volt, mert nem kerültél be. Ugrottam. Emlékszem, amikor beültem az öregem 505-ös autójába, és az anyukám ezt mondta: 'Megneveztek? Nos, lányom, mi lesz?' 'Nem neveztek meg.', feleltem. Ő nem volt olyan magabiztos, mint én, nagyon szeretett vigyázni rám.

- A frusztrációtól való félelem miatt.
- Természetesen, és ott volt egy csomó dolog, például: egy középosztálybeli családból származom, nem volt sok mindenünk. Valójában én segítettem be otthon. Nem volt normális helyzet az, hogy egy tíz éves gyermek hasonló pénzzel rendelkezik ,vagy többet keres mint a szülei.

- Egy olyan kislány voltál, akinek felépített családja van.
- Azt hiszem az öregeim lassították ezt a helyzetet. Ami mindig meglepett, hogy a tevékenységem nem volt a legfontosabb a házunkban: úgy tűnt nagyobb hírnévnek örvendek és sikeresebb vagyok, mert valami nyilvánosat csináltam, de valójában a testvéreim jobbak voltak. Ahogy a bátyám focizni kezdett, én úgy színészkedni. És ugyanaz volt. Ebédkor mindannyian megkérdeztük, hogy mit csináltunk a nap folyamán. Ez sosem maradt ki.

- Növeli a versenyképességed valami nagyon fontos, de amikor azt mondod javítani akarsz magadon, akkor saját magaddal versenyzel. Nincs szükséged arra, hogy másokat mozgass meg, saját magadban keresed a legjobbat. De kényessé akkor válik a dolog, ha szadistává válsz önmagaddal.
- Néha bekerülök egy olyan módba, ami veszélyes. Van bennem egy öreg én, aki át akarja venni az uralmat. Amikor ilyen kényszeres hangulatba vagyok úgy gondolom: 'Nem jó az, amit csinálok, nem jó, hogy itt vagy ott vagyok.'

- A filozofálásból kiindulva a jelenben: a holnapra való gondolás elveszíti annak a lényegét, hogy ma itt vagy, élvezed és csinálod. Ha valaki élvezi a jelent, akkor a holnap boldogan születik. Ha valaki szorong az nem egyenlő azzal, ami ma van, a holnap is lehet zajos.
- Mindig elmondom a barátaimnak, hogy öreg lélek vagyok: vannak módjai és következtetéseket vonhatok le azokból a dolgokból, amelyek talán nem megfelelőek a koromnak. De amit a közösségi hálókon látok az az, hogy mindannyian mindent megteszünk annak érdekében, hogy mások helyeseljenek nekünk. Igen, ez a kép most: 24 órán belül eltűnik, amit feltöltöttél az Instagramra. Feltöltesz egy fotót, és létezik abban az időben, ezután pedig eltűnik. Figyeld meg, hogyan válasszuk ki a pillanatokat: nem egy fénykép, amit a képen láthatsz, amit akkor nézed meg amikor emlékezni akarsz egy pillanatra. Éppen ellenkezőleg, ez egy elhaladó fotó. Az emberek megőrülnek ezért.

- Amit tudnunk kell, hogy a fénykép eltűnt, de ez egy dolog. Ne ragadj le annál az elméletnél, hogy egy személynek ez a helye. Tíz évesen kezdted, színházban?
- Telenovella, színház, minden: Cris Morenának fiatalos tévésorozatai voltak, amik mindig a TV-ből a színházba mentek.

- Szóval onnanstól kezdve nem volt megszakítás a karrieredben 25 éves korodig, és még mindig nincs. Volt egy olyan változó pillanat, amikor elgondolkoztál a karriereden? Valami ami megváltoztatta?
- Igen, van egy nagyon világos pillanat. 18 éves voltam. A nagy gyárban voltam Gustavo Yankelevich és Cris Morena világában, és minden nagyon kényelmes és szórakoztató volt: volt zene, volt szórakozás. A Teen Angels sikere a csúcson járt, a Gran Rexben voltak showink...De elolvastam a Salem-i boszorkányokat Arthur Millertől, és bevillant: Abigail Williams akarok lenni. Egy nap megismerkedtem a színházból érkező barátokkal, akik dolgozni fognak benne. Ez egy jel volt. Benne akartam lenni ebben a munkában! Volt egy ötletem: a világ legnagyobb kereskedelmi televíziójából jöttem, ami nagyszerű volt, de most változtatni akartam. Senkinek nem mondtam semmit, elmentem a Broadway-be. És maradtam. 'És most mit csináljak?', mondtam. El kellett mondanom Yankelevich-nek, de szerencsére a szerződés az én javamra volt. Gondoltam: 'Meg kell mondanom a fickónak, hogy ugrok egyet, és olyan munkát fogok csinálni, ami korábban játszódik.' El kellett hagynom egy showt, ahol sokan énekeltek, hogy átsétáljak egy olyan helyre, ahol remélhetőleg 80 ember lesz.

- És mit tettél?
- Az emberek azt mondták: 'Egy másik árbócról jöttél, nem teheted ezt. Egyszerre leszel két szekrényben.' És én válaszoltam: 'Akkor megszívom.' Tudtam, hogy hiteles volt, feltétlenül szükségem volt rá. És tudtam, hogy nem fog megváltoztatni semmit: tudtam, mit adtam minden munkámban.

- Ezenkívül igazi szükségletből származott, és olyan valami volt, amire szükséged volt.
- Száz százalékig szükségem volt. Kérdéses volt, hogy bemutatjuk e a munkát, és nagyon vicces volt: elhagytam a Gran Rexet Beatrix Salomón sminkjében, és a taxiban mindent leszedtem. Megérkeztem az első jelenetben szereplő színészekkel, ahol Abigail nem volt. Hatalmas volt, de én nem voltam. Ebben az évben öt kilót fogytam, mert őrült tempóban működtem. De annyira boldog voltam, hogy választottam valamit, ami nem volt benne a felépítésben. Ahelyett, hogy kényelmes lettem volna, és egy helyben maradtam volna, úgy éreztem kell valami, ami messze van a megfeleléstől.

- A szabadság tapasztalata identitásérzetet hoz létre.
- Teljesen. A színpad végén elkezdtem készíteni a dalaimat, és két évvel később egy független lemezt készítettem el. Sőt: minden alkalommal, amikor megláttam egy lemezt a boltban, megnéztem. Ez a helyzet nem volt normális számomra: 'Kicsi lány meg tudod csinálni a Sony Music-kal, ha Cris gyárából érkezel.', ezt mondták nekem. De ezt akartam csinálni. Számomra ez az album független volt, sokat jelentett.

- Ez azt jelentette, hogy szabad voltál.
- Természetesen nem kellenek azok a félelmek, amelyek beágyazódnak, ha nem tudod megtenni...Ez hamis. Nyilvánvaló, hogy duplázni fogsz.

- Először volt valami, ami motivált a zenélés felé?
- '91-ben születtem, az otthonomban kazetták voltak, majd elkezdtek bejönni a CD-k, melyek úgy néztek ki mint a NASA, az utolsó dolog, ami létezett a zenében. Hét évesen eljött a Queen legnagyobb slágerei, és játszottam. A Bohemian Rhapsody-val kezdődött. Rájöttem, hogy ez a zene. Igen, most 150-nek mérhettek, képzelhetitek mekkora voltam hét éves koromban...Egy törpe voltam: hipnotizálódtam a zenelejátszó előtt.

- Ettől a zenétől repültél.
- Teljes képzeletemmel, mindig ez volt. Tudom, hogy az öregeim mindig azt mondják nagyon csendes voltam. Nagyon extrovertált voltam, de amikor játszottam, olyan volt mintha nem lennék ott. Azt mondták kinéztek a házunk teraszán, és azt látták, hogy egy babával üldögélek: közben pedig képes voltam mozogni és táncolni, nem tudom. Nem volt rendben a fejem, de emlékszem a belső világra, amiben voltam. Nem tudom mit képzeltem, de a zenével elkezdtem elképzelni a játékok egész világát.

- Nézzük hogy volt ez a játék, a képzelet és a karakterek létrehozása. Most már létrehoztad a színpadot.
- Ez egy csodálatos dolog, amikor kicsi vagy. Nem volt olyan sok játékunk: lehetetlen lett volna például, hogy az öregeim megvásároljanak egy Barbie házat. És kit érdekelt. A nővéremmel voltak könyveink és CD-ink, a képzeletemben pedig meg volt a babaház, amely egy kastély volt.

- Voltak tanárok vagy producerek, akik a tanítóid lettek?
- Igen, ugyanazok a rendezők és kollégák. A Salem-i boszorkányokban Rita Cortese-szel és Julia Calvo-val voltam, akik olyan színésznők, akiket annyira csodálok. Szintén Juan Gil Navarro is, akinek sok színházi szerepe van. És Roberto Carnaghi. Minden színész akivel dolgoztam megragadott. Ez nagyszerű. Mindig amikor elhagytam egy jelenetet, és kétségeim voltak, mentem és megkérdeztem Ritát, és ő azt mondta: 'Próbáljuk el.' Ők voltak a tanáraim, nagylelkűen, társként.

- Akkoriban kapcsolatban voltál?
- Mindig barátnő voltam. Egy bolond!

- A kórházban is?
- A szomszéd babával, azonnal. Komolyan: mindig ilyen típus voltam. 14 évesen lettem barátnő, és 4 évig voltam együtt Peter Lanzanival, aki az első barátom volt 18 éves koromig. Ezután 5 évet töltöttem a másik párommal. És voltam még egy évet mással. És így tovább.

- Stabil vagy a kapcsolataidban.
- Igen, tanulok a kapcsolatokból: időt adok ezeknek a dolgoknak. Nem unatkozom.

- Elfogadták a párjaid, hogy show-kon szerepelsz?
- És igen színészek voltak! Nagyon hülye vagyok, nem mondtam? Az első három párom színész volt  (Lanzani, Benjamin Amadeo, Mariano Martínez). A jelenlegi, Santiago Mocorrea (34 éves, producer) másnak szentelte magát, szerencsére. Soha nem tapasztaltam olyan helyzetet, hogy egy beszélgetés során ne tudtunk volna beszélni magunkról, vagy a munkánkról. Ez botrányos.

- Nagyon aggódsz a kép miatt, amit mutatsz?
- Hazudnék neked, ha azt mondanám nem. De nem ez az első dolog, amire gondolok. Az eredetiség, ami empátiát alakít ki valakivel, mert nem ütközöm akadályokba ha valakivel beszélgetnem kell. Komolyan elmondom mit gondolok most. Ha művészek leszünk hülyeség azt gondolni, hogy azért követnek minket, mert táncolunk és éneklünk jól vagy rosszul. Vagy még egy kérdés. Mindig nagyon természetesen álltam meg: soha nem tettettem magamnak olyannak, amilyennek látni akarnak. Van egy lemezem Soy címmel. Nem véletlen ez a cím. Nagyon valóságos vagyok ebben a műanyag világban.

- A kapcsolataid véget értek az évek során. Kíváncsiskodhatunk az általános élményeidről?
- Nagyon szépek voltak, és tanultam. Az utolsó kapcsolatomban, a jelenlegi előtt (Mariano Martínezzel) először éreztem magam felnőttnek egy párkapcsolatban...Ez nem egy apró részlet. És megtanultam valamit: már nem vagyok többé senki megmentője. Ez a helyzet, hogy megmentő vagyok annyira szokványossá vált, mivel segítettem a családomat, segítettem a testvéreimet...Átadtam magam, volt egy emberem akinek mindent megadtam. Adtam, de nem kaptam.

- Ezzel óvatosnak kell lennünk.
- Persze, az voltam. Igen kaptam a családomtól. De egy baráttól vagy új kapcsolattól nem...Rájöttem, hogy ebben a kapcsolatban megérdemlem. Nagyszerű volt, mert jól éreztem magam, de nagyon jól tudtam mit tanulok és szükségem volt a tanulásra a következőhöz.

- Mit érzel, amikor az unokaöcséddel, Santinoval játszol?
- Ő a legtisztább. Egy gyerek, aki jött és lett. Számára én a 'nagynéni, aki énekel' vagyok. Amikor családi összejövetelen vagyunk, eljön és azt mondja: 'Játszunk?' Az öt évével a legtöbb tisztaságot adja.

- Azt mondanád: 'Köszönöm Santino. Milyen aranyos vagy, hogy leszeded rólam azt, amilyen nem vagyok.'
- Persze, az első, hogy megölel amikor lemegyek a színpadról. Azt mondja: 'Ma nem tetszettek a fények, hiányzott a lila.' És már el is kezd valami másról beszélni.

- Tudod miért van elhúzva a függöny és búcsúznak el a színészek a színháztól? Amikor egy művész belép egy karakter világába ott van a veszélye annak, hogy a csapdájába esik. A titok az, hogy tudni kell , hogy már nem a karakterek vagyunk... Hogy Lali Espósito vagy. Santino ezzel az ölelésével ezt az időt spórolja meg.
- Totálisan. Nem vagyok anya, de ez van a legközelebb a tiszta szeretethez.

- De vágyad, hogy anya legyél, nem?
- Igen, igen. Amikor üdvözöltél azt mondtad munkamániás vagyok. Az vagyok, legalábbis 25 éves koromig, de megengedhetem magamnak és nem kell ezzel harcolnom. Sok dolgot akarok tenni, önző szeretnék lenni a munkámban, hogy amikor nagy leszek ne kelljen választanom a gyermek és a szakma között

- Félsz attól, hogy magadnak nem tudod megadni mindazt, amit szeretnél.
- Persze, és nem hiszem, hogy ez jó: olyan sok embernél látom ezt...

- Voltál fájdalmas vagy nehéz helyzetben?
- Nem tudom fájdalmas e, mert igazság szerint nem...Tanultam. Én is voltam 18 éves. A profiknál is lejátszódik ez a folyamat, és az én családomban is ez volt: az öregeimet tökéletesnek és érinthetetlennek láttam. Láttam őket tipikus hibákkal. Humánusok voltak, és a helyzet néha sok volt. Valójában ekkoriban fedeztem fel magamban az öreg énemet, és ehhez a gyermekkorom hozzájárult. Az apukámat mindig olyan helyre soroltam, hogy minden úgy volt ahogy mondta és pont. De egy nap rájöttem, hogy apukám egy olyan típus, akivel egyáltalán nem értek egyet. Pedig az öregem ugyanaz volt. Ma már nem, de ez a pillanat sok összejövetlen van így.

- És milyen karaktereket csodálsz?
- Van egy művész, aki olyan nekem és a világnak mint egy bestia. Imádom a képességeit, mert nem csak jó művész technikailag, de ő maga egy nagyszerű producer is. Egy sokkal kisebb skálán én is az vagyok. Beyoncé-ról beszélek: ő irányítja a DVD-it, részt vesz a show-k technikai részében, és a zenei megoldásokban. MIndenben.

- Ő olyan mint a Queen-ed 25 éve.
- Így van. Ugyanez történt Michael Jacksonnal: 13 évesen fedeztem fel, és rájöttem, hogy ő egy szörnyeteg. Ez történik velem az ikonikus karakterekkel kapcsolatban. Ha megkérdezitek mi akarok lenni az egy ikon lesz: nem mindenben, és legkevésbé sem ma, de mindannyian akarunk úgy kinézni.

- Olyan személy vagy aki élvezi a dolgokat?
- Totálisan: imádom az alakokat, imádok megragadni, imádok mindent.

- Az idők során ezek a dolgok még intenzívebbé válnak.
- (Nevet.) Úgy ahogyan szeretem ezeket az örömet, olyan kényelmetlenül érzem magamat akkor, amikor nem találom a helyemet.

- Azt már tudom, hogy magaddal kapcsolatban igényes vagy, de másokkal is?
- Nem hiszem. Ha a munkámra utaltok, igen. Az életben nehézségekbe ütközik, hogy mások adjanak nekem valamit.

- Az identitás elveszítése mellett milyen félelmed van?
- Ha valamire válaszolnom kell, akkor erre válaszolok. Félek a hazugságoktól. A hazugság által körülvett érzéstől rettegek. Amikor az emberek hazug aurájával vagyok bármilyen helyzetben nem találom magam. Attól tartok elveszítem az érzékenységemet, ösztöneimet. Nem mindig történik ez, de ha megtörténik, hogy köszöntök valakit, és érzek valami fizikait, az azonnal meghatározza mit érzek az adott személy iránt.

- Mennyire fontos az önazonosság és ösztön benned. Van valami ezzel kapcsolatos projekted?
- Igen. Van egy új lemez amit elkezdtem. Írom a dalokat, amikor otthon vagy, ideges vagyok vagy sírok. Aztán nevetek. Ez ilyen bipoláris.

- Az elkerülhetetlen kreatív káosz.
- Totálisan. Szerepelni fogok egy filmben, amellyel nagyon ritka helyzetbe kerülök: egy dráma... Egy 20 éves lányt játszok, akit azzal vádolnak, hogy meggyilkolta a legjobb barátját. Amellett, hogy elmeséli az ügyet, olyan lesz mintha a kamera a szeme lenne.

- Milyen szép belépő egy karakter létrehozásához, összetett, és példátlan.
- Persze. Valami történt velem ennek a karakternek a létrehozásakor, vagyis nagyon ellenkezik azzal, ami vagyok: szürkeség. Én azonban fekete és fehér vagyok. Látom és tudom, hogy tetszik e neked vagy sem. Ez a karakter tele van szürkeséggel.

- Jól csinálhatod ezt a karaktert, és játszhatod el a szürkét.
- Igen, azt hiszem már segített is nekem.

Mit szólsz hozzá?

Lali Espósito (25) új dala az Una Na hatalmas hatással volt a közösségi hálózatokra. A tinibálvány néhány nappal ezelőtt mutatta be a dalt a rajongók és a sajtó nagy elvárásai közepette, és sokat mesélt a fülbemászó dal dalszövegéről.

A fiatal énekes-, színésznő elárulta a Clarinnak, hogy a dal arról beszél amikor egy új szerelem érkezik meg az ember életébe. És rengeteg köze van aktuális párjához, Santiago Mocorreához (34), akivel néhány hónappal azután kezdtek randizni, hogy szakított Mariano Martínezzel (38).

"Ez a dal a levegőben szálló öröm, annak a lefestése amikor megérkezik a szerelem, és természetesen van néhány mondat a dalszövegben, amely része a saját történetemnek. A második versszak azt mondja 'te, és csak te tudtad meggyógyítani a szívem'. És ennek köze van Santiagohoz, mert akkor találkoztam vele, amikor egyedülálló voltam, és egy kicsit felfegyverkeztem a szerelmi életem ellen, aztán jött a meglepetés.", kezdte magyarázni Lali.

Az öltözéke egy merész, fekete együttes volt, amely csupaszon hagyta a hasát, sminkje pedig hibátlan volt. Lali nagyon jó hangulat közepette elismerte, hogy "nagyon szerelmes" és ezért elkerülhetetlen, hogy az új dalok leírják élete jelenlegi csodálatos pillanatait.

"Ez igaz: ha az ember szerelmes a szerelmről ír, és ha kiábrándul a szívfájdalomról. Valójában a Soy-on sok dalt (a második albuma) a búskomorabb részem hozott, és nem tudom miért, de a megírása nagyon jó volt (a kapcsolata Marianoval). Sok jó tanulságot hagyott nekem, és néhány nem túl jót is, de ilyenek a párok.", derült ki.

Bár inkább száműzi a 'gonosz gondolatokat' Lali elismerte a Clarinnak, hogy a kapcsolata Isten áldjon, Esperanza!-s kollégájával nem ért túl jó véget.

"Nem volt 50 barátom, viszont az is igaz, hogy volt néhány párom, de ez volt az első alkalom, hogy tévedtem. Egy szép kapcsolat volt, nagyon jól telt, de az az igazság, hogy nem végződött jól. Őszinte vagyok. De jó, hogy megtörtént. Ez a szakítás egy ponton történt velem, egy nagyon különleges korban, mert én egy kicsit naiv vagyok, kedvelem a harmóniát. Amikor minden jó, minden vidám, de nincs minden rendben az életben, nagyon jól jött.", mondta.

Amellett, hogy elmesélte az Una Na jelentését, az ex Cris Morena karakter, aki 2013 óta ragyog szólókarrierjével azt mondta, hogy az új dal miatt utazott Miami-ba, ahol együttműködött egy sikeres kubai producerrel, Andy Clay-jel.

"A dalban van dembow (zenei stílus), van latin hanglejtés, ami eddig nem volt a dalaimban. Bár még mindig a pop dal tetszett ötletként egyesült a latin ritmussal, és ez nem könnyű argentinként.", mesélte.

Bemutat új dalokat, amelyek közül sokan tartoznak harmadik albumához majd, aminek még nincs megjelenési dátuma, de biztosan megérkezik "jövő év elején". Lali két showt fog adni a Luna Parkban. Miután elkeltek a jegyek november 3-ára az énekesnő kitűzött egy új dátumot ugyanabban a hónapban 10-ét, és ki tudja talán egy harmadik is lesz.

"Megújítunk mindent: vannak új dalok és vannak jelenetek, amiken szeretnék változtatni, ezért nem mondható ez a Soy turnénak. Úgy hívják Lali élőben és lesz sok meglepetés, vendégek, meg minden...", fejezte be izgatottan.

Mit szólsz hozzá?

Lali tegnap Comoro Rivadavia után tovább folytatta az Una Na dal és a novemberi Luna Park-i koncertek promotálását és interjúkat adott. Ezúttal egy piros szettet viselt.

Este pedig az énekesnő az új Nike kollekció bemutatásának eseményén járt, ahol ott volt vele nővére, Ana Laura és sminkese, Maru Venancio is.

Néhány napja a Clarin magazin készített Laliról pár jó minőségű, gyönyörű fotót.

Mit szólsz hozzá?