Lali: "Nehéz empátiát kiváltani egy olyan társadalomban, mint a miénk"

Ő pillanatnyilag az egyik legbefolyásosabb személy, a nők jogainak aktivistája, és szeretik a hitelességét. Brava turnéjának keretei között Lali megnyitotta nekünk világát.

Emberek kíséretében, vigyáznak rá. Távol tőle, a technikai csapat és néhány táncos között próbálkoznak odaférkőzni hozzá, közben az arcán hatalmas mosoly. "Őrült Madár" hívják fel rá a figyelmet, és ez a különbség, ez a személyiségének sajátossága. És igen, ez Lali Espósito! Egyedülálló stílusban és egyre növekvő frissességgel. Csak néhány perccel a műsor előtt, január 14-én hétfőn Lali 55 ezer ember előtt állt színpadra az AcercArte program keretein belül . Az énekesnő nyugodt, egyszerű és vidám. A színpadon kívűl más. A rajongók őrültsége, hogy kempingezve várták őt, és hatalmas izgalommal. Belül, egy kis szabadtéri nappaliban , amely kifejezetten a sajtó számára lett kialakítva tudja mit okoz, tudatában van. Mégis megtartja alázatosságát, igazi szomszédos stílusban. Sietve leül egy karosszékbe, mosolyog és mindenre válaszol.

- 2019-ben megkaptál mindent, egy szuper showval a Times Square-ön...
- Jaja, sok angol...láttad! (Mondja nevetve.)

- És most már Mar del Plata-n vagy, egy újabb mega showt adva azzal a sajátossággal, hogy ingyenes. Ez volt a javaslatod?
- Kétség nélkül. Szeretek játszani ezen a shown, mert tényleg rájössz, hogy aki eljön az élni és érezni akar. Az ingyenes koncerteket az emberek valóban élvezik a lelkükkel, mert néha gazdasági okokból vagy mert messze élnek nem rendelkeznek azzal a lehetőséggel, hogy egy stadionban vagy színházban láthassanak egy művészt. Ez egy pop előadás lesz tehetséges zenészekkel és táncosokkal az utolsó albumom turnéjának, a Brava-nak a keretein belül, így a lemez össze esztétikája tükröződik a színpadon, és a videoklipek is elképesztőek. Nagy munkát végeztünk, hogy az album nagyon gazdag művészete legyen a színpadon, a jelmezekben és minden mozdulatban. Szeretem látni, ahogy az emberek élvezik , ahogy szórakoznak, táncolnak és énekelnek, ez a show célja.

- 2018-ban kijött egy filmed, az Acusada, és most egy minisorozatot rendezel...
- Az igazság az, hogy sokkal kevesebb a feladatom mint amennyire elterjedt. Megbíztak engem, hogy az anyukám (Majo Riera) által gyártott "La Suerte de Loli" elnevezésű jövendőbeli sorozathoz segítkezzek a trailerben. Elkötelezettséget vállaltam, mert néhány napot filmeztünk és olyan feladatom volt, amit még nem csináltam. Mindig felülvizsgáltam rendezőként, de sosem magamat tettem előre. Ez számomra nagyon kedves emberek projektje, köztük anyával , így egy kicsit rendeztem.

- Anyukád elmesélte a Clarínnak, hogy mindig kísért a karriered során a Rincon de luzzal,a Floricientaval és a Chiquititasszal végzett munkáid során. Nagyon barátok vagytok?
- Nagyon. És nem csak ő kísért engem, hanem az egész családom. Amikor ő nem tudott apukám mindig ott volt. Ő egy szuper jelenben van, és elhelyezkedett amikor felnőttem. Mindig megértették azt a korszakot, amelyikben éppen voltam és különösen akkor voltak jelen, amikor fiatalabb voltam. Ebben a korai gyermekkorban költöztem felnőtt környezetbe a televízóval, az utazásokkal, a repülőgépekkel és kétségtelenül a szüleim voltak a legfontosabbak. Mindig jó idők voltak és szép munkakörnyezetem volt, és ezért ők sokat tettek.

- Milyen volt a színészi tapasztalatod Leonardo Sbaraglia-val az Acusada-ban?
- Igazság szerint Leo laza, nagyon laza. (Viccelődik.)

- Tetszik a filmezés annyira mint a zene?
- Nézd, nagyon különböző dolgok. Nem tudnék választani. A mozi számomra egy olyan kifejezést és művészetet jelent ahol teljes mértékben adnak nekem egy forgatókönyvet és egy rendezőt, én pedig a történet eleme vagyok. Másrészt, a zene én vagyok, az én lenyomatom, a dalszövegeim, az ötleteim. Ez az ahol igazán én vagyok, az igazi aurám. Különböző dolgok, mindkettőt kedvelem. A film élménye (Gonzalo Tobal rendezése) szép volt. Sokat tanultam.

- Nos valójában ez egy nagyon dicsért film volt a Velencei Filmfesztiválon...
- Hatalmas volt. Azon a fesztiválon lenni, nem Torontóban, de megtört: a teljes terem felállva tapsolt. Ott voltam egy ruhában, amiben nem tudtam lélegezni (nevet), és nem tudtam elhinni mi történik. Azok számára akiket elrángattak a moziba, mint engem mágikus pillanat volt, és hihetetlen.

- Idén Lali inkább Argentínában lesz, vagy külföldön?
- Mindenhol egy kicsit. Az ember megpróbál dolgozni a határokon, átkelve a pocsolyákon és elérni a közönséget, amely még nem ismer engem. És ez az amit minden dal ad neked, ami megnyitja az ajtókat, amelyek meglepnek mint művész. Igen, fontos számomra, hogy ne hagyjam el az erős és szilárd munkát a hazámban, mert ez az én helyem, és ahol azok vannak, akik mélyen ismerik az első lépéseimet, és ahol több illuziót ad nekem ha bemutatkozhatok. Az otthon érzése, ez nem bolondság. Ezért nem szabad soha elhanyagolni, de azért kicsit túljutni jó.

- Bárki, aki kívülről lát téged úgy gondolja megérinted az eget: énekelsz, írsz, színészkedsz...
- 'De ha minden jól működik mi a hiba?' kérdezik is, haha.

- Mi az eged, az álmod?
- Úgy gondolom a felső határok az érzésekben vannak, melyeket minden tevékenység ad neked. Ha miután az Esperanza Míát csináltam a tévében és a következő évben ismét egy vígjátékot csináltam volna egy mennyezetet érintettem volna, mert ugyanazt a formátumot ismétlem , és művészileg üresnek éreztem volna magam. Most a művészi mennyezet nem létezik számomra. Aki repülni akar mindig repülhet. Amikor van egy ötleted valósítsd meg , és próbára teheted magad vele és akkor rájössz, hogy nincs plafon. Sokat kell fejlődnöm, hogy adhassak. Ha az utolsó album hasonlítana az előzőhöz furcsa lenne. A kihívásokban táplálom magam művészként, javulok és meglepem az embereket.

- Látjuk, hogy a barátod, Santiago Mocorrea mindenhova kísér téged. Mi az amiért a legjobban beleszerettél és hogyan kezeled a távolságot?
- Ma nem jött mert hétfő van és dolgozik (nevet). Ezért szerettem bele, amiért a társam. Alázatos ebben a szakmában és nem akarom elképzelni milyen Madonna lábainál lennie, van valaki a szomszédban, aki nem zavarja  a nyilvánosságot a személyével, aranyat ér. És nincs sok ilyen ember, vagy ilyen barát az élet bármely területén. A lábaival a földön áll és hatalmas arc. Sok éven át show rendezőként dolgozott és megértette ezt az univerzumot, ami velem történik, és ez nem kevés. És alapvetően ő egy jó srác, tisztán szeret. Nagyon eltérő életünk van, de nagyon jól összeraktuk őket.

- Megmaradtak a közelebbi kapcsolataid a hírnév ellenére?
- Igen, mindig vannak barátnőim, négyen és van a színésznőknek egy nagy csoportja , akiket nagyon szeretek , és akikkel összegyűlünk , jó barátaim lettek az évek során. Számomra a családi környezet, a vasárnapi együtt evés, az unokatesóim és a szüleim páratlanok. Ott találom meg a feltöltődést, az őrült világban amely a munkám miatt történik.

- Az Actrices Argentinas küzdelmének aktív és alapvető részévé váltál. Thelma Fardín panasza sokak számára sokkoló volt. Miért van az, hogy sokan megkérdőjelezik a Juan Darthés ellen benyújtott panaszát?
- Mert társadalmilag nem szoktunk hozzá. Mert az ember számára a legegyszerűbb dolog mindent elrejteni a szőnyeg alá. Általában képmutató a viselkedésünk. És lenyűgöző amikor úgy döntenek megnyitják a játékot, a füleket és történeteket. Több millió Thelma van. A családomban vannak Thelmák, a barátaim között vannak Thelmák, a művészek között vannak Thelmák. Valamennyi nőnek valamely módon történt az életében valami fiatal korukban. Ez nagyon erős. Például, a barátnőm Mery del Cerro önmaga vallotta be 32 évesen, hogy nem mondta el az anyukájának milyen visszaélések részese volt kislányként. Ez egy nagy pszihológiai probléma, nagyon sprituális, az emberi lény belsejében, és ezért nem könnyű vele szembenézni. Ki hinné el szegények, ezért az igazság elveszik. Az alanyok tudatlansága miatt sokat kell róla beszélnünk. Meg kell tanulni hallgatni a beszéd előtt. Ha valaki ilyesmit mond neked, és fogalmad sincs róla milyen ilyesmin átmenned, csendben kell maradnod és a másik cipőjébe helyezned magad. Sajnos nehéz empátiát kiváltani egy olyan társadalomban, mint a miénk.

- Voltál hasonló helyzetben?
- Nem, de szerencsés voltam. Azonban vannak barátok, rokonok és ismerősök, akik majdnem mindegyike ilyesmin keresztül ment, néhányan súlyosabban mint mások. A világunkat így kezelik. Mint társadalom nem bátorítjuk magunkat a dolgokkal szemben. Ez az oka, hogy sokan úgy döntenek hallgatnak.