A színész-, énekesnőnek mostanában jelent meg új dala a Lo que tengo yo, nemrégiben pedig visszatért Spanyolországba, hogy folytassa első Netflix-es sorozatának forgatását. Mesélt az együttélésről a párjával és amikor távol van a szerelmétől.
"A szexualitásomat szuper szabadon élem meg."
A reggeli ébrenléte gazdagon tájékoztató volt. Oly' annyir, hogy néhány órába telt még Lali Espósito megfejtette származását. "132 napot voltam karanténban...már teljesen hozzászoktam napról napra az otthonomhoz, felkeltem, elkészítettem a matémat a reggelimhez, és elkezdtem a dúdolni. Később rájöttem, hogy amit dúdolok az az egyik dalom demo-ja, ami nem lett kiadva. Ez arra késztetett, hogy megmozdítsam a lábaim, lemásoljam magam és ezt olyan meglepő dolgok követték amik ezelőtt nem történtek velem igazából. Többé-kevésbé mindig megtervezed a kiadni kívánt dalokat. A szerencsés dolog az, hogy 25 dalon dolgoztam ez időben az új albumom készítése miatt, meghallgattam ezt a dalt, de amíg fel nem ébredtem észre sem vettem.", összegezte az énekesnő, hogy mi történt miután belemerült a fájlokba a számítógépén és felhívta a menedzserét. ("meghallgattam minden demót, és tökéletesen tudtam miről beszél") Ki merészelte adni a Lo que tengo yo-t, az első dalát amely a négy fal között született. "Annyira őszinte és természetes volt, hogy észrevettem hogy így fogadták az emberek is. A legszebb dolog volt ebben a pillanatban, hogy láttam milyet hullámot kaptam ezáltal."
Áttelepülve egy madridi lakásba tartózkodik egy speciális engedéllyel, amely lehetővé tette, hogy iderepüljön, hogy folytassa a Sky Rojo forgatását, első Netflix-es sorozatáét- de előtte betartja a kötelező karantént, miközben véglegesíti a részleteket, hogy kiadhassa negyedik albumát. "Minden szempontból kiváltságosnak érzem magam, a megtett úttól kezdve elérve eddig a pillanatig, amikor sokan nem tudják mi lesz a munkájukkal és a mindennapi életükkel. Minden megváltozott, de képes vagyok folytatni. Azt hiszem az album előtt kiadok egy kislemezt, bár nem hagyhatom figyelmen kívül azt a tényt, hogy egyedül nem lehet showt csinálni. Az összes az ehhez tartozó felszereléstől függ, és akikkel most jobban együttérzek mint valaha a színpadi asszisztenseim Pacheco és Marito, a szakmánk ezen területei meg vannak kötve és nagy kiváltság számomra, hogy továbbra is folytathatom a zenémet, és csinálhatom a stúdiót az otthonomban, amely lehetővé teszi számomra a továbblépést."
- Korábban nem történt meg veled más dallal, hogy amikor felébredtél elkezdtél ismételni egy dallamot?
- Igen, de velem inkább a kreatív folyamatban fordult elő mint 'ebben'.És ez őrület, mert ennek a dalnak az elkészítésének egyetlen folyamata sem hasonlított azokhoz a folyamatokhoz amelyeket általában professzionálisan végeznek.Az igazság az, hogy kissé összezavarodtam, és amikor ez történt velem ugyanazon a napom beszéltem a csapatommal és a zeneszerzőkkel erről a dalról (Mau y Ricky, Camilo, Tainy) és arra kértem őket, hogy tegyenek bele elemeket, hogy kiadhassuk. És mindannyian egyetértettek, mert megértették a dal pozitív hatását ezekben a pillanatokban. Ezenkívül ez egy intenzív, táncos dal, és számomra annak megerősítése, hogy mindannyian különlegesek vagyunk az egyéniségünk miatt.
- Emellett megnyitotta a vitát , hogy továbbra is megkérdőjelezzük a szépségideálokat, amelyeket továbbra is követelnek a nőktől...
- Igen, a nőknek, a férfiaknak, mindenkinek. Tudom, hogy főként fiatal közönség követ engem, óvatos vagyok és tudom mi történik velem mint fiatal. Ezentúl úgy éreztem ezerrel fejlődtünk társadalomként, azzal hogy megjelöljük ezeket a dolgokat, melyek generációk óta vannak. A hálózatok sok ember számára nagyon kegyetlenek lehetnek, a "gyűlölködés" világa még mindig jelen van. Ezért gondoltam úgy, hogy szép lenne megosztani ezt a hatalmas üzenetet, amiben hevesen hiszek, hogy mindenkinek megvan a hulláma, a szépsége, és ez mindenkinek másmilyen. A különbözés szép, a különbözés nem rossz. Úgy gondolom mivel nagyon faragatlan vagyok, hogy jó ha képes vagyok ezeket a dalokba belerakni, és ez egy valódi koncepció ami kísér engem, és amiben hiszek.
- Az anyaság a másik megbizatás amit szeretnél vagy akarsz valaha?
- Nem, soha nem éreztem. Mindig megkérdezik tőlem akarom-e, ami természetesnek és szépnek tűnik számomra, mert párként látnak téged és úgy gondolják egy bizonyos ponton ez meg fog történni. Képes leszek rá, biztos. De ez nem olyasmi, amit a társadalmi nyomás kérdése miatt magamra kényszerítek, azt hiszem abban a pillanatban amikor akarom megtörténik majd velem vagy mindkettőnkkel. És ha a döntés az lenne, hogy nem számomra az is jónak tűnik, mert egyértelmű hogy a világ ebben az értelemben is megváltozott. Valójában mindannyian belemerülünk egy olyan harcba, ami személyes döntéshez kapcsolódik, látjátok? És ebben a személyes döntésben mindenki azt akarja, hogy ne vegye figyelembe a társadalmi nyomást, csak ha képes rá, ha akarja, ha keresi ezt.
- Az életritmusod nem veszélyezteti a család projektet?
- Nem, hiszem hogy minden megy együtt. A témában fontos hogy érezd, hogy ez tetszik neked vagy hogy itt az ideje. Sokat dolgozom, szeretem amit csinálok, hogy ilyen az életem, de amikor sok szempontból éretté válsz kezdesz felismerni dolgokat, hogy akarod e vagy sem. Ez nem olyasmi amit megengedek, hogy rámkényszerítsenek. Természetesen születik majd meg amikor kell.
- Bevallottad, hogy pánikolsz emiatt.
- Egyértelműen! És amikor belemegyünk a feladatba úgy tűnhet majd, hogy váó! Van egy csodálatos unokaöcsém, a bátyámnak most született meg a kisfia és így mostmár kettő unokaöcsém van. És látom a nővéremet aki a 8 éves Santino anyukája, és számomra maratoni típusnak tűnik, ő egy szuperhősnő. Vagy látom anyukámat akinek három gyereke van, és nem lehet elhinni azt a szeretetet és azt amit ebbe mindkét szülőnek bele kell adnia. De az anyának olyan erős szerepe van abban a lényben, hogy van benne valami ami pánikot okoz nekem. Értitek? Mélyen tisztelem őt és logikus oka van ennek a félelemnek, hogy van egy lény aki örökre! tőled függ ez egy nagyszerű szeretetteljes cselekedet.
- Ez volt az első alkalom, hogy ilyen hosszú ideig együtt éltél a pároddal Santiago Mocorreával?
- Igen, a kapcsolatunk története az, hogy a munkánk miatt mindig egy oldalon voltunk és ez a helyzet mint mindannyiunkat arra kényszerített minket, hogy az otthonunkba maradjunk, de csodálatos módon mentünk át rajta. A világjárvány előtt egy másik országba voltam, jöttem és mentem amikor csak tudtam, és nagyon hiányoztunk egymásnak. Tehát ha a dolgokról pozitívat kell mondanunk, kétségtelenül az a tény az, hogy olyan sok napig együtt voltunk, ami számunkra szokatlan de jó volt.Vannak párok akiknek nagyon rosszul végződött. De nulla gond volt, mindketten szuper nyugodtak vagyunk és nagyon jól megbirkóztunk vele.
-És ebben a 'pihenésben' új együttélési szabályok jöttek létre?
- Nem,úgy gondolom természetes hogy mindketten végeztünk házimunkát és olyan dolgokat is csináltunk amiket eddig még nem. Nem volt számunkra gyakori, hogy mindketten főzünk este. Csináltam valamit én vagy ő, vagy rendeltünk valamit. Megszabadultunk a nyüzsgő élettől. De ebben a körülményben minkettőnk számára voltak feladatok, és ez egy kissé eredeti volt számunkra.
- Ezelőtt nem voltatok ketten a konyhában!
- Nem, ő nagyszerű steak készítő, és bár nekem vannak kedvenc egyszerű ételeim körbe tudtuk őket járni. És mint minden családban napi tervvé vált a 'mit csináljunk?' Én nagyon egyszerű vagyok és ilyen típusú dolgokat készítek...(Gondolkozik.) Például ebédre egy ideig mindketten tésztát ettünk, teljes kiőrlésű pennét avokádóval, paradicsommal és sajttal a tetején. Elég szarul nézett ki. De ez egy hideg saláta és büszke voltam rá. (Nevet.) De leküldtünk magunknak lazacot is burgonyával és ínyencként készítjük magunknak mártással. De grilleztünk is, így sok sültet ettünk mindketten a karanténban.
- A másik megismerése jó gyakorlat otthon?
- Nem tudom, nem gondoltam rá. A barátaink akik kívülről látnak minket mindig azt mondják , hogy együtt teljes relaxban vagyunk, bár mindketten nagyon különbözőek vagyunk. A hódítás mindennap normális, nem az amit magamra kényszerítek, mert 'most karanténban vagyunk'.
- De a pizsama nem segít, ugye?
- Nos, általában azt mondom jobban szeretem ezt a megjelenést mint bármi mást. Szerencsére illeszkedik az egyszerűségemhez. (Nevet.) Szeretek így lenni, valóságosabb, smink nélkül. Nyilvánvalóan megvannak a szépség pillanataim, elkészítem a sminkem és krémeket használok a bőrömre, mert az arcommal dolgozom, de ezt így nem mondjuk ki olyan gyakran.
- A színpadon és a videoklipekben levő kinézeted nagyon különbözik. Felelős vagy ezért az érzékiségért?
- Igen, ez nem tűnik olyasminek amit átveszek vagy nem, ez olyan amilyen. 'Öltözz úgy amilyen személyiséged van' mert ez őszinte? Megélem a szexualitásom, vagy a legérzékenyebb részem, nagyon szabad vagyok. Nem mintha szexi lennék...Nem. Vagy olyan dalt írok amiben félig szexi akarok lenni vagy kihasználni ezt a részt és ez szuper eredeti. Általában az erőltetett érzékiség megmutatkozik, vannak emberek akik csak eljátsszák, tisztában vagyok vele és rájöttem, hogy nulla az amennyire ezt vonzónak találom. És az emberek általában ezt nem veszik észre mert van aki kétszer olyan szexi vagy érzéki. Én a dalokkal és a dalszövegekkel játszom ezzel, szórakoztat engem és számomra úgy tűnik, hogy a zenei műfajom nagyon jól kíséri ezt a hullámot, de mindig igaz helyről. Ne legyél szexi csak azért mert. És az egész 'hangulata' számomra szépnek tűnik és nagyon jó kíséri a dalaim városi popját.
- Mindig hosszú kapcsolataid voltak, és jó kötelékben maradtatok olyan ex párjaiddal mint Peter Lanzani, vagy Benjamin Amadeo, ez nem valami szokványos.
- Igen, azt hiszem amikor befejezel egy kapcsolatot és jó hullám marad az jó. Először is mert emberileg ez szép és nem vagyok egy olyan személy aki neheztel vagy dühös, igazából nem vagyok ilyen, nem hagyom el az embereket. Általában elengedem ezeket a dolgokat, ez történik velem kislány korom óta. Szeretem ha a másik jól van, nem gondolok arra hogyan néz ki kívülről. Ugyanakkor én is szeretem ezt érezni a másiktól, amikor őszintén mondják: 'Hé bolond, annyira jó.' Ez a természetes szeretet mert ez a személy része volt az életednek.
- És amikor nem ez történik - mint más kapcsolatodban ami köztudott volt - tanulsz valamit?
- Igen, nyilvánvalóan megtanulod azt mondani: 'jó, a jövőben már így állok a dologhoz.' Nem mindig van jó időnk a szerelemben. Néha vannak olyan tapasztalataink, amelyek megütnek téged vagy nem voltak teljesen csodálatosak, de nem rossz hogy történik ilyen is. Elmosódik és új fejezet nyílik. Lehet hogy nem a legjobb kapcsolat áll fenn de minden történet egy történet.
- Visszatértél Spanyolországba a Sky Rojo sorozat forgatásának érdekében, és sokan bíráltak, hogy repülőgépre szálltál ebben az érzékeny helyzetben. Érdekes dolgozni az új felállásban?
- Igen! Minden félig szürreális, azért mert gazdasági zűrzavar van, és a világ hozzászokik, ez egy vírus amit nem látunk és sok embert támad meg. A világjárvány szó már önmagában bénító, minden nagyon furcsa ebben az összefüggésben, és nagy tisztelettel jöttem erre a helyre, amelyet átjárt a pandémia és keményen sújtotta, hogy folytassam a munkám. A protokollt még nem közölték velem amikor visszatérek a forgatásra. Azt hiszem nagyon szigorúak lesznek, de itt vagyunk egy másik szakaszban, egy kicsit előrébb lépve, mert Argentínában karanténban voltunk, az elnökkel aki még mindig meghosszabbítja.
- A párod Buenos Airesben maradt. Nehéz volt elbúcsúzni ebben a helyzetben?
- Igen, nem volt olyan boldog a bizonytalanság körülményei között, és nem tudván mikor lesznek járatok amivel meg tud látogatni. De minden eddiginél jobban dolgozik, és apránként mindenki képes folytatni a munkáját. A jövőben látni fogjuk hogyan igazítsuk a napirendünket, ahogy mindig is tettük. Ez az ami előttünk van, és ezt kell elviselnünk.
Lali Espósito és a Los Ángeles de Azules videoklipje, amely berobbant a hálózatokra
A mexikói kumbia együttes és az énekesnő rögzített egy dalt, amely gyorsan felkapott lett Twitteren és a többi platformon.
A Los Ángeles de Azules, a népszerű mexikói kumbia együttes meghívta Lali Espósitot, hogy vegyen részt De Buenos Aires para el mundo című új albumukon, amely a banda legnépszerűbb dalait tartalmazza kiemelkedő argentin, chilei és mexikói művészek közreműködésével.
A Las maravillas de la vida videoklipjét, amelyet Lali a Los Ángeles de Azules-szal énekel a Youtube-on mutatták be, ésmindössze 7 óra alatt több mint 40 ezren látták.
Ezt a klipet mint az album többi videóját is élő felvételként készítették az 1858-ban épült buenos aires-i Unione e Benevolenza épületében.
Áttekintés, szereposztás és a kiadás dátuma a La casa de papel alkotóitól
A La casa de papel és a White Lines után Álex Pina visszatér a Netflix-hez a Sky Rojo-val, ami egy újabb siker lesz a platformon.
És itt van minden amit eddig tudhatunk a Sky Rojo-ról.
Álex Pina határozottan Midas király a Netflix számára, hisz minden amit csinál arannyá változik. És ez várható el a Sky Rojo-tól is , a La casa de papel alkotójának új sorozatától.
A sorozat után, amellyel elnyerte a Nemzetközi Emmy-t Pina visszatért a Netflix-re a WhiteLines-szal, amely mindössze két hete jelent meg , és máris a platform egyik legnagyobb slágere lett , mivel az első napja óta a leglátogatottabbak közé tartozik.
De még mindezek előtt a vállalat tudta, hogy több projektet kell a számára biztosítaniuk , és ezért tavaly novemberben bejelentették a Sky Rojo gyártásának kezdetét. Habár jelenleg még nem sok lepel került le a Sky Rojo-ról néhány információt már tudhatunk a Netflix sorozatáról.
A Sky Rojo áttekintése
A La casa de papel tolvajokról szólt, a White Lines drogok értékesítéséről és gyilkosságokról, a Sky Rojo pedig a prostitúció témájával fog foglalkozni. A sorozat három prostituált (egy spanyol, egy argentin és egy kubai) történetét fogja elmesélni, akik elmenekülnek futtatójuktól (miután súlyosan megsebesítik) és kezdetét veszi az élet és halál versenye , mivel a férfi emberei elrabolták őket.
Ezen túlmenően azzal a problémával szembesülnek, hogy nem tudnak a rendőrséghez fordulni , mivel attól tartanak, hogy börtönbe kerülnek, ha kiderül a bűncselekmény , hogy prostitúcióra voltak kényszerítve.
A Sky Rojo szereposztása
Eltérően a White Lines-tól , amelyben számos brit színész vett részt a Sky Rojo-t nemzeti szereplők uralják. A három főszereplőt Verónica Sánchez ( Los Serrano ), YaniPrado ( La reina soy yo ) , és Lali Espósito (Acusada) játsszák.
Velük együtt láthatjuk Miguel Ángel Silvestre-t (Sense8) , Enric Auquer-t (La línea invisible), és Asier Etxeandia-t (Dolor y Gloría). Karaktereik neveit még nem tették közzé.
A Sky Rojo megjelenésének dátuma
A Sky Rojo megjelenésének dátumát a sorozat bejelentésekor még nem erősítették meg, bár kiadása 2020 őszére volt várható. Ugyanakkor a többi Netflix sorozathoz hasonlóan a Sky Rojo-nak is el kellett halasztania a forgatásokat ezekben a hónapokban, így hosszabb idő telhet el a megjelenésig.
Eddig semmit sem jelentettek be, viszont hamarosan folytatják a forgatásokat. Előfordulhat azonban, hogy a Sky Rojo csak télen vagy 2021-ben érkezik meg.
Szerencsére Álex Pina e sorozata nem olyan hosszú mint az előzőek, ami most talán a javára válhat, hiszen a lehető legkevesebb késéssel fog járni. A Sky Rojo-nak 8 25 perces epizódja lesz, amelynek időtartama jóval kevesebb mint 50-60 perc, mint amit a La casa de papel-nél megszokhattunk, ami az egyik leghosszabb sorozat, amit a Netflix-en láthatunk.
Lali Espósito megszólalt az ügyész után aki a nemi erőszakot "szexuális megkönnyebbülésnek" határozta meg: "Félek, hogy lányt hozok erre a világra."
Az énekesnő mély és átfogó véleményt mondott a Fernando Rivarola által kiváltott következményekről.
Kétségtelen, hogy a Chubut ügyész, Fernando Rivarola nagy felháborodást váltott ki, amikor "fájdalmas szexuális megkönnyebbülésnek" nevezte a 2012-ben történt csoportos nemi erőszakot, ami a társadalmi hálókon is érezhető volt.
Az eset kapcsán több híresség is felemelte a hangját, nem haboztak elmondani dühüket, amikor megtudták az eseményt. És az egyik aki a hálózatokon nyilvánult meg Lali Espósito volt.
Az énekesnő felvette ahogy elmondja a történetét és feltöltötte Instagram sztoriba: "Szinte minden interjúban amit adok azt kérdezik tőlem szeretnék-e anya lenni, van e ilyen vágyam vagy álmom, vagy tervezem-e vagy szeretném-e. Viccesen és szeretettel mondják, hogy elképzelik a mini Lali-t, nem?, kislányos nőként. Mindig azt válaszolom, hogy nagyon sokat dolgozom, hogy nincs időm, hogy nem ez az az idő számomra, ami nagy felelősségvállalásnak tűnik.", kezdte.
"Az az igazság, hogy rettegek, félek, hogy egy kislányt hozzak egy olyan világba ahol olyan ügyészek mint Fernando Rivarola a csoportos erőszakot 'szexuális megkönnyebbülésnek' hívja. Pánikolok, hogy a lányom eltűnik. Félek, hogy a lányom nevét láthatom egy plakáton egy Ni una menos felvonuláson.", tette hozzá.
Aztán megjegyezte, hogy nem várja el, hogy megállás történik: "Ez a rendszer pánikba ejt, amely újból megerőszakolja az áldozatot és védi a megerőszakolókat. Pánikot okoz nekem...Nem fogom azt mondani, hogy azt gondolom akkor leszek anya, amikor ezek a lények megszűnnek létezni, mert idilli lenne, de nem fog megtörténni , nagyon naív lenne tőlem ha ezt gondolnám. De igen, úgy érzem , hogy olyan rendszer van ami nem működik, védi, oltalmazza és átkarolja a mocskos és gonosz lényeket, mint Fernando Rivarola ezt a hat erőszakolót."
"Egy ilyen pillanatban egyesülünk, megértünk, küzdünk, kiabálunk, és Fernando Rivarola ilyen véleménye hatalmas pofonba került. De ahelyett, hogy bezárnának minket még hangosabban kiabálunk, és tudom, hogy ez fog történni, mert így érzem. Hangosabban sikoltok.", zárta le határozottan.
Nemrég érkezett meg Madridba. Azonban meg kellett ezt fontolnia. Lali Espósito betartja a Spanyolország által a külföldről érkező utazók számára előírt tizennégy napos karantént a Covid-19 járvány elleni védekezésként, amely az országban már több mint 27.000 ember életét követelte.
Habár Lalinak eufórikus következményekkel járt a "Lo que tengo yo", a közelmúltban megjelent kislemeze, amelynek videója egészen más nézetet kapott, mihelyst a SonyMusic nyilvánosan megjelentette. "Nagyon boldog vagyok, és meglepett a rá kapott válaszokkal kapcsolatban. A dal nem volt a tervekben, de ebben az összefüggésben felmerült. Nyilvánvaló, hogy ez a jó időben történő megjelenés nagyon örvendetes.", mondta a La Nación-nak Lali.
A pandémiás helyzet ellenére a lány, aki művészileg Cris Morena melegágyában született meg rengeteg ok miatt élvezheti a jelent. Az új dal iránti elégedettség mellett, amely az év utolsó hónapjaiban megjelenő új albuma része lesz mobilizálta a lehetőségeket, hogy folytathassa a Sky Rojo felvételeit, a sorozatét amelynek Alex Pina (La casa de papel, Vis a vis) a készítője, illetve Esther Martínez. A Vancouver Media által készített sorozatnak, amelyet a Netflix ad ki novemberben kezdődött a forgatása, ám a koronavírus által a szórakoztatóipar világméretben lebénult és fel kellett függeszteni a forgatási tervet.
A mobiltelefonnal rögzített Lo que tengo yo videója nem csak azt mutatja meg, hogy Lali tánca szórakoztató és érzéki, hanem a fiatalokat is megfertőzi a koreográfia és a fülbemászó zene. Ez egy kórus videó, ami vonzza a befogadást és megszakítja az elszigeteltséget egy megosztott tapasztalat alapján. "A dal ebben az összefüggésben merült fel, nem terveztem vagy nem volt a zenei programomban. Úgy gondolom, hogy a karanténban mindannyiunknak kapcsolódnunk kell a kreativitáshoz. ", ismerte el Lali , aki becenevét igazi és sikeres védjeggyé változtatta. Az új dalban az énekesnő együtt dolgozott Mau y Ricky-vel, Camilo-val és Tainy-vel.
"Anyukám mindig azt mondja szép az amit szeretsz, nem az amit szépnek mondanak.", Lali.
- Milyen volt a klipforgatás?
- Otthon csináltam egy mobiltelefonnal és állvánnyal. Nem volt más lehetőségem, de messze vagyok attól, hogy félelmetesnek hittem. Úgy gondolom, hogy jó ha van egy anyagunk aminek köze van ehhez a pillanathoz, amelyet átélünk és elvonja a figyelmet. Ez egy dal amely meghív táncolni és jól szórakozni.
- A sokféleség határozza meg a videó esztétikai és ideológiai koncepcióját.
- Ilyen módon vagyok az életemben is. A dalokban mindig utalok arra mit gondolok és ezt szépnek találom. Anyukám mindig azt mondja szép amit szeretsz, nem az amit szépnek mondanak. Mindannyian el vagyunk választva és ez nem egy romantikus ügy. Úgy érzem ez egy dal, amely felhatalmaz, hogy széleskörben használjuk a szerencse szót az utóbbi időben. A videó meghív, hogy mindannyian elkészítsük a videónkat, táncolva és énekelve, mert ennek így kell lennie.
- A videó kórusos részében különböző kontextusokat és helyzeteket láthatunk. A kerekes székben táncoló személy egyértelmű példája az anyag befogadó nézőpontjának.
- Ez mindenkinek a lehetősége csakúgy mint a járvány mindenki számára, és semmi sem különböztet meg. A jelenlegi helyzet azt tanítja nekünk, hogy a társadalmi különbségekkel küzdő világban a koronavírus senkit sem különböztet meg. Úgy érzem, hogy az osztozkodás, a zene és a szeretet mindenkié.
- A videó egy hiteles, felismerhető szépség elképzelésén alapszik, anélkül hogy távoli vagy elérhetetlen sztereotípiákba kerülne.
- Különböző testeket látunk és ennek így kell lennie. Nagy őrültség erről beszélni, meglep és nem kellene így tenni. Ma már a rasszizmus áldozatainak zajlanak felvonulások és amint látjuk ez őrült és fájdalmas, de ez az ami van.
- Az Egyesült Államokban a rendőri erők a közelmúltban meggyilkolták George Floyd-ot, és a küzdelmen még nem léptek túl.
- Azt hiszem inkább jók vagyunk mint rosszak, tehát a jó tömegeknek továbbra is a kellemesebb világot kell keresniük.
- Úgy érzed a világjárvány lehetővé teszi a szélsőséges egyenlőtlenségek megjelenítését és ezzel a változás lehetőségét?
- Ez egy jó kifejezés. Meg van adva a körülmény, amely mindent felfed, az egyes társadalmak jó és rossz elemeit. És ez egyéni szinten is megtörténik. Mindekit felfed. Nem kell kitenni magad a vírusnak, de a vírus minden szempontból kitesz téged. Ga ebből semmi jót nem szereznénk, akkor nagyon intelligensek lennénk.
Elvi kérdések
A "Lo que tengo yo" fellebezést nyújt egyes értékekhez. A szabad akaratnak a lehetőségéhez, hogy a világ elé kerüljön a hitelességével. És ebben a kalandban Lali felveti a szerelem esélyét vagy, hogy megfojtja a másikat a saját és valós csábításával: "Pozitív és negatív értelemben sok minden elfojt engem.", ismeri el.
- Kezdjük a negatívval.
- Elég látnom a hálózatokon és a társadalomban az agresszivitást, mert igen bármit mondhat egy ember. Ez nem csak a híres emberekkel történik, az emberek kritizálják egymást.
- Nagyon magabiztos, frontális nőnek tekintenek. Milyen félelmeid van a nyilvánosság megvilágításával kapcsolatban?
- Félek, hogy valamikor nem fogom azt mondani, amit gondolo, mert valaki nem úgy gondolja mint én. Ettől félek, de nem hiszem, hogy ez meg fog velem történni. Bár soha nem tudhatod, hogy egy másik vélemény hogyan tud eltalálni az élet egy bizonyos pontján. Félek attól, hogy eljön hogy nem leszek őszinte.
- Nagyon erős karaktert mutatsz, úgy tűnik ezt nem befolyásolják külsőségek.
- Nagyon sok félelmem van, bár ezt nem azt jelenti, hogy feltételeik vannak felém. Talán a legfontosabb az, hogy ne hagyjuk abba a frontálisságot, a hitelességet. Nem erőfeszítés amit mondanak, ahogy látnak engem, természetesen jön. Ami a számon jön ki az a nevelésemmel és a látásmódommal kapcsolatos.
- Bár nagyon fiatal vagy, úgy érzed hogy az évek megváltoztattak téged?
- Egyértelműen. 28 éves korban biztosabb vagy azokban a dolgokban amelyeket gondolsz, és tanulsz másoktól akik megragadnak téged.
- Hogy nyilvánul meg a elfojtás pozitívuma a Lo que tengo yo dalban?
- A szerelemben, a szerelmes érzésben, a csábításban. A dal felhív téged, hogy elmondd, hogy mi az ami megőrjít a másikban. Megfojtom vele az embereket akik így viselkednek, biztonságban és kimegy a frontra azzal amilyen ő és amit adnia kell. Tehát beleszerettem azokba a személyekbe akikbe beleszerettem, és ugyanaz történik velem mint az utcán az emberekkel, megfertőz.
- Ellentétes nézetekről beszélsz, és ebben az értelemben egy héttel ezelőtt Susana Giménezt kritizálták Uruguay-ban tett utazása miatt azon túl, hogy minden jogi engedéllyel rendelkezett. A te esetedben is volt kritika, de nem túl hangsúlyos. Mit mondasz azzal a kritikával szemben, hogy elhagytad Argentínából a karantént?
- Rossznak tűnik számomra, hogy egy személyt bekerítünk ebbe a témába vagy bármilyen másba, de mindenekelőtt megértem. Az emberek otthon vannak, de sokuknak ki kell menni dolgozni, mert ez történik valójában. Tehát nem vagyok őrült. Ráadásul megértem, hogy a túlnyomó többségnek nem kell tudnia hogyan kezelik az engedélyeket, nagykövetségi eljárásokat, hazatelepítési repüléseket. Jó tehát azt mondani az én esetemben, hogy az utazásom munkaügyi kérdéshez kapcsolódik. Ennek köze van a Netflix Spain-hez és Vancouver-hez, a gyártónak akinek dolgozom. És újra forgatunk, mert Spanyolország elkezdte az újranyitást.
- Bár néhány órája vagy Spanyolországba milyen a panoráma Madridban?
- A vállalkozások nyitva vannak, az emberek elmennek sétálni felvidulni. De minden a megállapított ütemterv szerint történik: az idősebb felnőttek egy bizonyos napszakban mennek ki, a fiatalok a másikban. Az utcán látható, hogy a népesség az új normalitás felé halad, ahogy itt mondják. Ugyanez vonatkozik a film, és televíziós produkciókra, bár a forgatásom még néhány hét távolságra van, mert két hétig itthon kell lennem, mivel az átutazás során bármilyen fertőződés lehetséges. Előzetesen utaztam, mert a termelőknek figyelembe kellett venniük ezeket az időket. Vissza kellett térnem és ez egy munkaügyi kérdés volt mint ahogy oly' sok embernél, már több ezer engedélyt dolgoztak fel munka miatt. Mielőtt elutaztam orvosi vizsgálatot kellett végeztetnem. Egészségügyi vizsgálat nélkül nem tudsz menni.
- Mikor utaztál?
- Májusban az utolsó hazatelepítő járattal, munkavízummal rendelkező utasokkal az én esetemben. Senki sem utazik csak azért, hogy egyik országból a másikba menjen, még kevésbé Spanyolországba, ahol oly' sok halál volt. Ebben az összefüggésben nem könnyű repülőgépre szállni, nem ez a legboldogabb dolog a világon, ami veled történhet.
- Milyen volt a repülés? Észrevettél félelmet az utasokban?
- Vannak emberek akik jobban hipohonderek mint mások. De mindenki nagyon tisztelte a helyzetet, senki sem akart negyvenszer felkelni, hogy mosdóba menjen, vagy túl sokszor érintsen meg valamit. Nagyon tiszteltük a másikat ésa szokatlan helyzetben dolgozó személyzetet. Furcsa volt, de itt vagyok.
- Aerolíneas Argentinas járat volt?
- Igen.
- Tele járat ment?
- A turisztikai rész tele volt. Az üzleti szektort nem lehetett megvásárolni, mert bezárták a személyzetnek. Megkértek minket, hogy a repülés teljes ideje alatt viseljük a maszkot, és mindenkinek volt kézfertőtlenítője.
Erőteljes
Madridba érkezésekor Lali Espósito egy 'Feminist' feliratú sapkát viselt. A fotó a közösségi hálón hozzájárult véleményéhez "nyilvánvalóan". Elkötelezett a nők társadalmi méltányossága körüli küzdelem iránt, és ami meg akarja állítani azt a járványt, ami a nemi erőszak, amely évente több száz áldozatot követel. A Sky Rojo, a sorozat, amelynek két hét múlva folytatja felvételeit elmerül egy éjszakai klub világegyetemében , a prostitúcióban és az emberkereskedelem jelenlegi csapásaiban. "Olyan kérdésekről tanulok, amelyekről fogalmam sem volt hogyan működnek. A történet három nőt mutat be, akik egy klubban vannak emberkereskedelmi helyzetben. Lenyűgöző, ahogy ezeket a lányokat becsapták, ahogyan hazudtak nekik, hogy végül megalkossák ezt a hatalmas hálózatot. Ez olyasmi ami közel sem pusztult ki. Természetesen ez egy kitalált történt, de az alkotók Alex Pina elöljárásával megvizsgálták ezt a világegyetemet, és mélyrehatóan átvizsgálták a témát."
- Milyen elvárások vannak azzal kapcsolatban amikor a néző rápillant az anyagra?
- Ez egy sorozat, amely egészséges vitát generál. Beszél a strici fejéből, az áldozatéból, és arról aki úgy dönt, hogy a prostitúcióban dolgozik. A sorozat szórakoztatásra szolgál, de a téma nagyon mély.
- Legutóbbi televíziós szereplésed az Esperanza Mía volt. Néhány moziban való megjelenés után visszatértél a színészkedéshez. Mi motivált erre a tapasztalatra?
- Büszke vagyok arra, hogy a sorozatban vagyok. Ez kapcsolódik azokhoz a dolgokhoz, amik érdekelnek engem. Nem mindig színészkedem, akkor veszek részt amikor olyan történet jelenik meg amely nekem jónak tűnik, hogy részt vegyek. A Sky Rojo nagyszerű szakmai és személyes kihívás.
- Te egy fiatal nő vagy, intenzív, nem szokványos élettel a karriered kezdete óta, amely kiskorodban kezdődött. Úgy érzed a szakma elvett tőled valamit?
- Ha olyan cipőbe helyezném magam, aki nem ilyen életet él mint az enyém, biztosan találnék ezer dolgot amit nem tettem meg normál fiatal nőként. De nem ezt mérem fel, megpróbálom visszafelé nézni: ez az élet amely megérintett engem, tehát arra gondolok, amit a szakma adott nekem. A szakma 14 éves korban történő gyakorlása már ritka. A barátaim serdülőkorban voltak és nem tudták mit akarnak tenni az életükben, és ez természetes. Ehelyett én 11 éves korom óta tudtam mi akarok lenni. Több amit megszereztem mint amit elvesztettem. Biztos vagyok benne, hogy elmulasztottam ezer szokásos dolgot, mind például a barátok vagy család születésnapjai, soha nem jártam diplomáciai utakon, de olyan országokban játszhattam mint Izrael, rajongók ezrei előtt. Félig tele kell néznem az üveget, mert az az üveg tele van nagyon pozitív dolgokkal.
Santiago Mocorrea barátnőjeként vele töltötte a karantént Buenos Aires-ben. Mindkettejük ütemterve kivételes: "Nagyon kellemes, csodás volt. Amikor elkezdtük a sorozat felvételét a barátom többször is el tudott utazni Spanyolországba, és ez elég nagy lépés volt, mert sokat dolgozik. Most fordítva volt. Soha nem töltöttem egy hetet az otthonomban, tehát szuper pozitív volt, beleértve az együttélést is. Vannak olyan barátaim akik elváltak egymástól, nem könnyű ebben a helyzetben együtt élni, az embereket idegesíti a bizonytalanság, tehát érthetőek azok, akik nem érezték jól magukat."
- Milyen helyet foglal el az érzékiség és a szexualitás a közéleti személyiséged felépítésében és a személyes életedben?
- Mindent. Nagyon nyugodt vagyok a témában. Nyugodt vagyok abban amit kiadok, nem előírás, hogy szexi vagy érzéki vagyok. Amikor dalt, koreográfiát vagy jelmezt készítek a showhoz a részt egy olyan környezetbe helyezem ahová lehetséges. Személy szerint mindig barátnő voltam, de ha nem vagyok barátnő akkor teljes érzékiséggel és szexualitással élhetek teljes szabadságban. Azt hiszem ez megmutatja ha valaki szexi. Érdekesebbnek találom ha nem kényszerítik rád, amikor természetesnek tűnik, amikor viccelődni tudsz róla.
- E hitelesség nélkül lehetne több millió követőd?
- Van valami személyes ami miatt az emberek követnek téged, de nem minden művésznél ugyanaz. Azoknak a nagy része aki követ engem együtt rezdülnek velem, a művészi képeken túl. Azonban sok művész olyan karaktert csinál ami kívülálló és sokan követik őket. Nincs olyan szabály amely azt mondja hogy ha hitelesebb vagy akkor jobban szeretnek. Az én esetemben úgy érzem a hitelesség kapcsolódási pont a rajongóimmal.
Mariana Esposito Buenos Aires-ben, Argentínában született 1991. október 10-én. Színész-, énekesnő, modell. Édesapja Carlos Esposito, édesanyja Maria José Herrera. Van két testvére, Patricio és Ana Laura. 2003-ban kapta első fontos szerepét, a Rincon de Luz című sorozatban. Magyarországon leginkább a Csacska Angyal Roberta-jaként ismerhetik. 2007-től 2012-ig a Teen Angels nevű együttes tagja volt. 2015-ben az Isten áldjon, Esperanza! című sorozat főszerepében láthattuk, valamint továbbra is zajlott a 2014-ben megkezdett turnéja, az A Bailar Tour. 2016 elején tovább folytatódott turnéja, valamint májusban megjelent a második lemeze, a Soy. 2016 szeptemberében útnak indult a Soy turné.Ezenkívűl egy filmben is láthattuk a képernyőn. 2018-ban megjelent új, harmadik lemeze Brava címmel és elindította Brava turnéját, láthatták a nézők a moziban az Acusada film főszerepében, valamint zsűrizett is a Talento Fox tehetségkutatóban. A 2019-es évet a new york-i Times Square-ön kezdte, ugyanis lehetőséget kapott fellépni az Univision Countdown-on.Az év elején megjelent Thalía-val közös dala, a Lindo pero bruto. Ezenkívül folytatta Brava turnéját, ami immár az EgyesültÁllamokba is eljutott. 2019 novemberétől megkezdődött a forgatása a Sky Rojo sorozatnak Madridban. 2020-ban megjelent negyedik lemeze Libra címmel. 2021márciusában bemutatásra került Sky Rojo című sorozata a Netflix-en, illetve a La Voz Argentina tehetségkutató műsor zsűrije lesz... Bővebben!
Projektek 2021
Mi? Sky Rojo sorozat 2. évad Mikor? 2021. július 23. Szerep? Wendy
Mi? La Voz Argentína Mikor? 2021. június 24-től Feladat? Zsűri
Mi? Sedal Argentina Mikor? 2021. Feladat? Márkanagykövet
Mi? Puma Argentina Mikor? 2021. Feladat? Márkanagykövet
Mi? El fin del amor sorozat Mikor? 2021. Feladat? Főszereplő, Ügyvezető producer Szerep? Tamara