Lali Espósito közzétette új videoklipjét, és egy óra alatt már több mint 100 ezren látták
Lali augusztus 5-én közétette legújabb videoklipjét a Fascinada-t, ami egyben egy új dal is a hálózatokon és platformokon, és alig több mint 40 perccel a megjelenése után a nézettsége meghaladta a 90 ezret.
A klipet Madridban forgatták - ahol a Sky Rojo sorozatot is - Fernando Ronchese rendezte és szerkesztette,a Ghost Kid Films készítette és elérhető 4K felbontásban is.
A Fascinada ötvözi a lágy pop-ot a táncterem és a reggaetón ritmusaival egy olyan történettel amit Lali így mutatott be: "egy olyan szerelem találásának leírása, amely megváltoztat minket, átalakít bennünket és életre kelt minket."
"Az első találkozás valakivel, akitől az életünk különlegessé válhat és minden szempontból felemel minket. Számomra a Fascinada egy 'hangulat' és egy dal is egyben.", tette hozzá a 28 éves énekesnő.
A dalszöveg ITT érhető el spanyolul és magyarul is.
Beszélgetés Lalival a következő albumáról, a Sky Rojo sorozat forgatásáról, a divathoz fűződő kapcsolatáról és még sok másról...
Kevés művésznek sikerül különböző kreatív területeken kiemelkednie. Lali része ennek a csoportnak és mindannyiunkat sikeresen meghódította híres televíziós sorozatokban való színészkedésével, zenei témáival és élő előadásaival.
Mariana 'Lali' Espósito kiskora óta tudta, hogy kell elsajátítani a színészetet, és kapcsolatba lépni a fiatal közönséggel a világ különböző részeiről, nem csak Latin-Amerikában. De öröksége ezzel nem ért véget, felnőttként megtalálta a módját hogyan bővítse a tudását azokon a területeken, amelyek érdekelték és továbblépett.
Jelenleg negyedik albumán dolgozik, amelynek része a Lo que tengo yo is, bár már meg van a következő dalpremierjének időpontja: Fascinada - augusztus 5. A Lo que tengo yo-nál úgy döntött rendez egy energikus videót, ami mindenkit örömmel tölt el ha meglátja.
- Hogyan írnád le a következő lemezedet?
- Úgy érzem ez a munka egy újabb kis lépés a fúzió keresésének létráján. Pop művész vagyok az én eszenciámmal. Valójában az első albumaim ultra pop-ok voltak, amik kacérkodtak az elektronikus poppal és a Brava-n használtunk néhány városi elemet. Ezen a negyedik albumon mindez keverve van olyan módon, hogy köze legyen ahhoz aki vagyok, ami a fülemben történik, amikor a stúdióban alkotok. Megfertőz amit akkoriban hallgatok, próbálom nem megismételni magam az előző albumokkal kapcsolatban, tehát ez a következő lemez egyértelműen pop és továbbra is játszik a városi dallamokkal, olyan hangokkal, amelyek nem kedvelik ezt a műfajt és meghatároznak engem, de inkább tesztelem magam. Vannak dallamok és zenei megállapodások amelyre azt hiszem sokan azt fogják mondani "hé, nézd ez mennyire más" és igazság szerint ez egy hosszú folyamat volt, mert úgy döntöttem sok helyre elutazom és találkozom különféle producerekkel, és azt akartam, hogy minden dalon teljesen más emberekkel dolgozzam. Ez leginkább az én feladatom volt, hogy megfeleljen a lemez, kövessem az esztétikát és a vonalat, mert minden producer adott nekem egy hangot, egy stílust, amit elvittem a saját földemre, és megpróbáltam Lali-évá tenni. Tehát ez egy nagyon érdekes kreatív folyamat volt. Nem fogok hazudni voltak olyan pillanatok amikor azt mondtam tipikusan , hogy "nem, ez az album nincs itt" és mások azt, hogy "ez kib*szott csodás, átkozott!" és ez folyamatosan. Azt hiszem ez a kreatív keresés része. Ha eljuttatom magam arra a helyre ahol kicsit betörik a fejem akkor csinálok valami szép újat. De ezt a lemezt jónak érzem. Néha, amikor munka megbeszélést tartunk és újra meghallgatjuk mink van, egy dalt máshova helyezünk, és nekem ez úgy tűnik energiát ad, és szeretek ilyen lemezt készíteni.
- Lesz együttműködés női előadóval az új albumon?
- Vannak női előadók ezen az albumon. A modern világban tudjuk, hogy ugyanúgy megjelenhetnek dalok műholdas formában. Szeretek együttműködni bizonyos barátokkal és művészekkel akik lenyűgöznek és akik hozzáadnak valamit. Azonban próbáltam úgy választani, hogy ne feat-ekkel töltsük meg hanem Lali lemezzé tegyük. Az igazság az, hogy más projektekből vannak más track-ek, talán ezért nem ez az album prioritása. Ez egy olyan univerzum, ahová gondosan választva megyek. Hihetetlen, hogy meghívnak vagy fordítva, tehát lépésről lépésre találkozom a művészekkel, akik csatlakoznak a projekthez. Vannak nők, szóval várjatok arra, hogy megismerjétek ezeket az együttműködéseket.
- Mi vonzott téged legjobban a Sky Rojo projektben (Netflix)?
- Először, abban a pillanatban amikor casting-ot kértek tőlem videó formában, hogy teszteljenek nem sokat tudtam a sorozatról. De már nagyon izgatott voltam attól, hogy másutt dolgozhatom színésznőként, erősödhetek egy olyan országban mint Spanyolország, amelyet nem csak a kultúrája miatt szeretek, amit meg tudtam ismerni a show-im által, hanem azért is mert annyira magas szinten foglalkoznak a filmekkel, a sorozatokkal és a fikciókkal, és nagyon meglepett az, hogy onnan dolgozhatok emberekkel. Tehát több szempontból is izgatott voltam, és miután elmondták nekem a történetet, és ami a karakter lenne kétszer annyira kezdtem szeretni. Ez egy olyan terepen játszódó sorozat, amelyre nem sokan akarnának rálépni, mivel ez az emberkereskedelem, és az olyan országokban mint Spanyolország vagy Argentína hatalmas hálózatok vannak. Mindig meglep hogyha bekapcsolsz bármilyen platformot sorozatok nézéséhez nem találsz köztük sok olyan darabot, amely erről a témáról szól. Valójában úgy érzem ez egy kicsit hiányzik és Álex Pina teljesen belépett egy klubba, amely mesél a futtatókról, nőkről ebben a szituációban, nyilvánvalóan szórakoztató összefüggésben. Ez egy hihetetlenül szórakoztató sorozat, azon a történeten túl amit elmond. Számomra nem csak művészként érdekes , hogy részt vehetek egy ilyen nagy és ilyen gazdag projektben, hanem nőként is, hogy lehetőségem van egy ilyen karakter megtestesítésére, ami erről a témáról beszél. Tehát ez a lehetőség minden oldalról nagyon magával ragadó és óriási.Boldog vagyok.
- Mi inspirált a kollekciód létrehozásához a 47 street-tel való együttműködéssel?
- Az egyik dolog amit szeretek a tervezés világában, hogy nincs rajtam nyomás, mivel nem vagyok tervező, és egyszerűen úgy gondolom ez egy nagyon szabad folyamat számomra. Olyan ez mint a dal készítés, bemegyek a stúdióba, és "nem tudom, jobban szeretem ezt a színt mint ezt, ezt mint ezt", és számomra ez nagyon egyszerű. A márka szerencsére velem van és a kollekció hála Istennek sikeres és tetszik az embereknek. Madridban voltam amikor a csapat elkezdte a kampány megvalósítását, és nem esett nehezükre idejönni, bevallom. Nem volt problémájuk az evéssel, szórakoztak és élvezték a várost, ami annyira világi, annyira barátságos, és annyira szerető. Tehát az egész csapat Spanyolországba érkezett, és kétségtelenül a kampány nagyon városi stílusú volt, és rögtön tudtuk, hogy ki kell mennünk az utcára, amikor csak tudunk a világ egyik tetején mint Madrid, amelyet minden felismer és szeret, ez volt a kampány inspirációja. Valójában Beat Street-nek hívják ezt az új vonalat.
- Szeretnéd folytatni a munkát a divat világában?
- Igen! És valójában egyre inkább. Ha nem csinálok sok dolgot az azért van, mert nincs fizikailag időm, és mert 1,5 méter vagyok, és a kis testem már nem bírja. De az igazság az, hogy nagyon szeretem kipróbálni magam dolgokban. Úgy érzem nincs határ. A divat az egyik dolog ami érdekel. A show-imban minden egyesül. Az általam készített jelmezek és az emberek akik terveznek, sok munkát végeznek, mindig is valamilyen módon kapcsolódtam ehhez.
- Ha a három dolog közül egyet kellene választanod melyiket részesítenéd előnyben?
- Előfordul például, hogy a színészet elbűvöl nagyon nagyon pici korom óta. De a zenében önmagam vagyok. A neved lenyomata, a valóságod, a legigazabb részed. Tehát ha kénytelen lennék választani egy tevékenységet az a zene lenne.
- Mi volt a kedvenc részed a videó készítésben (Lo que tengo yo)?
- Ez a dal nem volt tervben. Még csak ki sem választottam a lemezemre. Ott volt a demója a zeneszámok között amelyeken egész idő alatt dolgoztam és egy nap felébredtem, az otthonomban, és ezt énekeltem. Megragadott. Nem tudtam mi ez a dallam, aztán egy ponton rájöttem, hogy ez egy demóm amit régen rögzítettem, és itt újra találkoztam vele. Az igazság az, hogy nagyon magabiztos vagyok azokban a dolgokban amik megmutatják az utat. Fontosnak tartom azt az energiát, amelyre ez a dal késztet, és ez az ötlet történt velem ami nyilvánvalóan nem volt a tervekben, de ebben az időben semmi sem volt tervben, de hűséges voltam ehhez a megérzéshez, hogy valamit mutattak nekem. Nagyszerűnek tűnt megosztani ezt a dalt ebben az időszakban, amikor olyan sok ember használja a hálózatokat táncra, elvonatkoztatásra, szórakoztató dalok hallgatására, és jó hangulatra.Tehát elkezdtem a kampányt, hogy bemutassam ezt a legutóbbi dalom. Hiányzott egy kis munka és ez a videó ennek a természetes kreatív folyamatnak az eredménye. Ezért elkezdtem embereket kiválasztani a közösségi hálókon, embereket sok országból és nem csak az enyémből (Argentína), amely részét képezte az ötletnek. Gondosan választottam ki a személyeket a hálókról és kapcsolatba léptem velük. Ugyanakkor sok barátom szerepel a videóban, táncosok az életemből és olyanok akik nem, van egy kis minden ebben a klipben és ez volt a fő ötlet.
- Mi tetszett legjobban a Tainy-val, Mau y Ricky-vel és Camilo-val való munka közben?
- Számomra ez egy öröm.Mau y Ricky már olyanok mint a családom. Ismerjük egymást nagyon tini korunk óta és osztoztunk sok élményen. A zenei út amit mindannyian megtettünk olyan mint amikor a bátyádnak van eredménye, ez az öröm és szeretet szintje. Meghívtak a dalukba, eljöttek az enyémbe, alkottak nekem és segítettek nekem az anyagom megírásában és ez egy újabb tapasztalat amin családként osztozunk. Javasolták nekem ezt a dalt, és továbbfejlesztettük. Camilo-val ugyanez, dolgoztam már vele mint zeneszerző a stúdión belül, tehát van valami nagyon valódi ebben az együttműködésben. Akivel korábban nem dolgoztam Tainy volt, és egyértelműen egy zseni. Ő az a fickó aki olyan tud rólam amit nem mindenki. A műfajában vagy producerként egy repülés során tudja mikor legyen valami minimalista és hogy lehet ezt kihasználni. Azt mondom, hogy a téma ebben a produkcióban nagyon világos, megvan benne a ritmus, megtörténik és a dallam bizonyos utakon halad keresztül. Nincs benne követelmény és nagyon erős és a hozzá hasonló producerek ezt teszik, hogy univerzális fülük van és ez a megállapodás sok ember számára vonzó. Számomra öröm volt ez a folyamat, hogy csatlakozhattam olyan valakihez mint ő és az egész erőteljes csapathoz. Ez egy büszkesség. Szerettem velük ezt a munkát , nyilvánvalóan része a negyedik lemezemnek.
A producer egy rajongójának válaszolt amikor megosztott egy fényképet, amelyen az énekesnő Paula Chaves-szel a lányuk kezét fogja.
Pedro Alfonso (40) és Lali Espósito (28) nagyon jó barátokká váltak miközben az Esperanza Mía forgatásai zajlottak, és az utóbbi évek során is tartották a kapcsolatot, és többször együttműködtek. Minden bizonnyal ezért mert a színész viccelődni az énekesnő magasságával a Twitter-en, amikor lányával, Olivia-val (6) hasonlította össze.
Mindez akkor történt, amikor az énekesnő egy rajongója közzétett egy régi fotót a közösségi hálón: "Nézzétek mit találtam Lali Espósito, Paula Chaves és Oli baba, szeretetben.", írta a felhasználó és bemásolta Pedro-nak. A színész viccesen válaszolt Lali-nak: "Oli már meghaladt téged." , írta.
Nem ez az első alkalom, hogy a színész az énekesnő 1,54 méteres magasságával viccel. 2016-ban a Barátok világnapján elküldött neki egy mémet a Barátságos óriás című film plakátjával, amelyen egyik kezében Lalit tartja.
Az énekesnő Spanyolországból adta a showt az egész világ számára, és rekordot döntött a nézők száma.
Lali Espósito továbbra is rekordokat dönt a világ minden táján és ezen a hétvégén is sikerült 2,6 millió embert összegyűjtenie egy virtuális showval, amelyet Spanyolországból adott. A művésznő ebben az országban van jelenleg , hogy befejezze a Sky Rojo sorozat forgatását, és felhívta követői figyelmét, hogy hallgassák őt meg a Be App Live közvetítésén.
Az énekesnő énekelt dalokat legutóbbi albumáról. és az alkalmazás össze is omlott, amikor több mint 400 ezer rajongója akarta egyszerre hallgatni. Ez azonban csak egy mérföldkő volt, mivel a szolgáltatás normalizálása után a közönség több mint 2,6 millió lett.
Lalinak sikerült ezzel a showval felébreszteni érzel
meit, amelyet az Instagramján fejezett ki.
"Rendben...megpróbálom elmondani hogy érzem magam. Kifejezni mi történik velem amikor amikor ilyen különleges eseményeket élek át.
Az életem és a művészi utam egyik pillanatában ahol a prioritásom hogy újra feltaláljam magam. Felteszem az asztalra amit átéltem , próbálom megérteni hova akarok menni és ki vagyok MA. De mindenekelőtt csatlakozom a legmélyebb VÁGYAIMHOZ..
Az írás egyszerűnek tűnik de egyáltalán nem az . Néha elveszettnek, zavarosnak, céltalannak, csalódottnak, félig őrültnek érzem magam mint ”egy másik kút varangya” és felgyorsulok. Igen! Már tudom...nem hangzik jól. De fontos megállni, hogy megerősítsek bizonyos dolgokat saját magam számára.
Ha van valami ami EGÉSZ életemben vezetett az az ÖSZTÖNÖS MEGÉRZÉS. Ha tudatában vagyok minden döntésnek és tapasztalatnak az intitúció segítségével megértem (még inkább) hogy milyen ember és művész vagyok.
Talán úgy hiszem látják, tudják vagy érzik!
Szombaton az első koncertemet adtam egy alkalmazáson keresztül és közönség rekordokat döntött, kedvelik a latin művészeket a világ déli részéről olyan számokkal amiket nem tudok befejezni mert...VÁÓ!! Messze attól hogy az egómat táplálnám ez megmutatja, HOGY mi az igazán fontos . És az ösztönös megérzésem és a szívem azt mondja nekem, hogy hogy a legfontosabb dolog mindig, röviden, hogy önmagam vagyok . Nem ízléstelenül vagy romantikusan. Ez az igazság ! Egész életemben ez vezetett . Egész életemben keményen dolgoztam ezért . Mindig bíztam benne. És bár néha az "ipar" "oktatni" akar engem vagy más helyekre vinni mindig bízom abban, hogy amit csinálok (bár néha nem úgy ahogy "várom" vagy "kellene") de számít! Folyamatosan megmutatjátok nekem az utat és nem csak szeretetben, de biztonságban is érzem magam !
Hálás vagyok a csapatomnak és azoknak, akik bíznak bennem.
A negyedik albumom előestéjén tele vagyok kétségekkel és bizonytalanságokkal de paradox módon bizonyoságokkal is. Olyan dalokkal amelyeket szeretek és nagyon szeretnék hallani!
Szeretettel köszönöm nektek a helyet amelyet az életetekben adtok nekem, és amiért LALI szeretnék lenni.
Ez sok évvel ezelőtt kezdődött és most itt vagyunk...Egyre jobban szeretjük egymást.
Köszönet mindenkinek az országomból és a világ minden sarkából, hogy elkísértek és szerettek engem.❤️ "
Lali Espósito és Peter Lanzani felrobbantak a Twitteren a pár "véletlen forró egybeesése" miatt a szexuális élményeikkel kapcsolatban
A színészek által a PH-nak adott válaszok a rajongók pikáns spekulációihoz vezettek.
A dinamikusságáról híres PH Podemos hablar-ban megpróbálják rávenni a vendégeket, hogy előrébb lépjenek az olyan témákban mint például "azok akik nyilvános helyen szexeltek". Erre a szlogenre Lali Espósito és Peter Lanzani, akik 2009-ig jártak pontosan válaszoltak meghívásuk alkalmával..és a rajongók szeme forró, véletlenszerű eseményt észlelt!
A színészt 2017. augusztus 12-án hívták meg, és amikor arra kellett válaszolnia szexelt-e valaha nyilvános helyen ezt felelte: "Ez megtörtént a tengerparton és egy autóban is." Egy évvel később 2018. augusztus 18-án ugyanannál a kérdésnél Lali nevetve kommentálta, hogy "a stradon" volt intimitása.
A válaszok véletlen egybeesése a színészek rajongóit, főként a Casi Ángeles rajongókat arra késztette, hogy valamennyien arra gondoljanak, hogy a "forró élmény" akkor történt mikor együtt jártak.
Együtt történt meg velük vagy pusztán véletlen egybeesés?
Mariana Esposito Buenos Aires-ben, Argentínában született 1991. október 10-én. Színész-, énekesnő, modell. Édesapja Carlos Esposito, édesanyja Maria José Herrera. Van két testvére, Patricio és Ana Laura. 2003-ban kapta első fontos szerepét, a Rincon de Luz című sorozatban. Magyarországon leginkább a Csacska Angyal Roberta-jaként ismerhetik. 2007-től 2012-ig a Teen Angels nevű együttes tagja volt. 2015-ben az Isten áldjon, Esperanza! című sorozat főszerepében láthattuk, valamint továbbra is zajlott a 2014-ben megkezdett turnéja, az A Bailar Tour. 2016 elején tovább folytatódott turnéja, valamint májusban megjelent a második lemeze, a Soy. 2016 szeptemberében útnak indult a Soy turné.Ezenkívűl egy filmben is láthattuk a képernyőn. 2018-ban megjelent új, harmadik lemeze Brava címmel és elindította Brava turnéját, láthatták a nézők a moziban az Acusada film főszerepében, valamint zsűrizett is a Talento Fox tehetségkutatóban. A 2019-es évet a new york-i Times Square-ön kezdte, ugyanis lehetőséget kapott fellépni az Univision Countdown-on.Az év elején megjelent Thalía-val közös dala, a Lindo pero bruto. Ezenkívül folytatta Brava turnéját, ami immár az EgyesültÁllamokba is eljutott. 2019 novemberétől megkezdődött a forgatása a Sky Rojo sorozatnak Madridban. 2020-ban megjelent negyedik lemeze Libra címmel. 2021márciusában bemutatásra került Sky Rojo című sorozata a Netflix-en, illetve a La Voz Argentina tehetségkutató műsor zsűrije lesz... Bővebben!
Projektek 2021
Mi? Sky Rojo sorozat 2. évad Mikor? 2021. július 23. Szerep? Wendy
Mi? La Voz Argentína Mikor? 2021. június 24-től Feladat? Zsűri
Mi? Sedal Argentina Mikor? 2021. Feladat? Márkanagykövet
Mi? Puma Argentina Mikor? 2021. Feladat? Márkanagykövet
Mi? El fin del amor sorozat Mikor? 2021. Feladat? Főszereplő, Ügyvezető producer Szerep? Tamara