lali esposito°robertayflor.gp
Főoldal

Lali kinyitotta a szívét a La Voz Argentina döntője előtt

2021.09.06. 09:25, Luna

A Marley által vezetett műsor zsűritagja megható bejegyzést írt erre az időszakra visszaemlékezve.

Vasárnap este 10 órakor a La Voz Argentina döntőjére került a sor, és Lali Espósito, aki zsűritagként ragyogott a műsorban kitárta a szívét egy megható bejegyzésben az Instagramon, amelyben elmondta érzéseit: "A La Voz Argentina nem tett mást csak megerősítette az életem értelmét.", írta.

Órákkal azelőtt, hogy a négy döntős Luz Gaggi, Nicolás Olmedo, Francisco Benítez, és Ezequiel Pedraza elkezdtek volna a győzelemért versenyezni Lali gyengéd szavakat szentelt ennek az időszaknak és zsűritársainak is.

"Nehéz szavakba önteni milyen volt számomra ezt a műsort csinálni, de megpróbálom!
#LaVozArgentina nem tett mást, mint megerősítette az életem értelmét.
Az, hogy ez az élmény a világ ezen időszakában jött el, és lehetővé tette számomra, hogy mindennap belépjek az otthonomba, és bekapcsoljam, csatlakozzak, nevessek és izguljak. Ez egyedülálló számomra.
A zene gyógyító, és ez a műsor a balzsam, amelyre mindannyiunknak szüksége volt.
Örökké hálás leszek a produkciónak és a csodálatos kollégáimnak a kamera előtt és mögött.
Uffff....nem tudjátok milyen volt ezúttal az életem! Megállás nélkül dolgoztam, nagyon keveset aludtam. Rengeteg érzelmi hullámom volt. Elmentem a zenei stúdióból az új sorozatom forgatására, és egyenesen a csatornához , hogy felkészüljek erre a műsorra..és az elégedettség amit érzek óriási!!! Nem csak azért a kiváltságért, hogy azt csinálhatom amit szeretek, hanem a szeretet minden szaváért tőletek az utcákon és a közösségi hálón. Ezért megéri az egész.
Az volt a célom, hogy hozzáadjak egy kis homokszemet minden egyes tehetség szakmai és személyes életéhez, akik ezen a programon keresztülmentek. Így mindegyikük valami erőt hagyott bennem! Annyit tanultam, nevettem és sírtam!!!
KÖSZÖNET mindenkinek, aki elfogadott engem, és lehetővé tette, hogy a tévé részévé váljak a mindennapi életükben!
Ezen a televíziós csatornán nőttem fel. Átmegyek ezeken a folyosókon, és kicsinek látom magam, és arról álmodozom, hogy "sztár" leszek, és azt csinálom amit szeretek. És hogy ma elfoglalhattam ezt a széket az egy álom (még több) ami teljesült a művészi utamon!
Gratulálok minden kollégának , aki részt vett ebben a hatalmas programban, és minden tehetségnek, akik mindenen átmentek!
Köszönet @pauljeannot csodás munkájáért
Köszönet @telefe
Köszönet a szeretett csapatomnak @fpment @maruvenancio @juanmacativa
Köszönet a társaimnak @montaner @sole_pastorutti @maruyricky és @marley_ok @stefroitman Szeretlek!! Hatalmas dolgokat csináltunk együtt!
Naaaaagyon fog hiányozni minden! De itt folytatjuk a találkozást. Új zene jön. Elképesztő dolgok jönnek!
KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM ❤️ a sok szeretetet!
Kitartást @lavozargentina 2021!
Büszke vagyok a #TeamLali -ra."

Lali Espósito kollégáinak reakciója a posztra

Mau és Ricky gyorsan kommentálták Lali üzenetét, amelyhez a művésznő a program alatt készült fotóit csatolta: "Micsoda áldás, hogy ezen osztozhattunk."

Soledad Pastorutti is kifejezte szeretetét: "Imádlak a lelkemmel!!! Te vagy a szikra, amire mindennap szükségünk van!!!"

Stefi Roitman pedig nem akart lemaradni, és ezt írta: "Csodás vagy. A hely ahová te lépsz mindig világít.  Mindenedet odaadod, és még többet. Mindig. Imádlak és szeretlek teljes mértékben."

Lali ugyanúgy nézett ki mint Guillermina Valdés, és nevetett az összehasonlítgatásokon

2021.09.03. 10:56, Luna

A La Voz Argentina zsűritagja szuper jó üzentet szentelt a modellnek, miután mindketten ugyanazt a ruhát viselték.

Lali Espósito és Guillermina Valdés a két leghíresebb istennő, akik mindig tisztában vannak a legújabb divatirányzatokkal , és most ugyanabban a megjelenésben láthattuk őket. Az énekesnőnek ezt korántsem volt kényelmetlen helyzet, és nevetett a hálózatokon való összehasonlítgatásokon.

A La Voz Argentina mindig nagyon jó hangulatú zsűritagja az Instagram törté, netein keresztül osztotta meg azt a fényképet, amelyen Guille a szóban forgó darabot viseli és ő maga is ugyanabban a ruhában ragyog.

Ezután teljes mértékben megdicsérte Marcelo Tinelli párját. "Meghalok az istennő mellett. Bomba, Guille!", fejezte ki magát sok szeretetteljes emoji mellett.

A ruhadarab, amelyet mindketten viseltek egy hosszú ruha, amely szuper szorosan simul a testre, és szuper élénk színű csíkozású, áttetsző részekkel tarkítva, amelyek felfedik a bőr bizonyos részeit.

Ezenkívül a lányok hasonló frizurát is viseltek.

Lali először énekelt együtt Nicki Nicole-lal a La Voz Argentinaban

2021.08.30. 10:08, Luna

Az énekesnők a tehetségkutató show színpadán találkoztak, hogy egy egyedülálló műsort adjanak elő.

Vasárnap a Montaner csapat negyeddöntőjét láthattuk a La Voz Argentinaban, de a tapsot Lali Espósito zsebelhette be, aki első duettjét adta elő Nicki Nicole-lal élőben. "Ez egy nagy meglepetést okozó pillanat mindannyiunk számára. Ezen a színpadon két nagy művész lesz látható együtt. Készen állsz Lali? Menj, készülj fel.", kérte Marley a zsűritagot, aki szemüveget vett fel erre az alkalomra.

"Nicki Nicole az első argentin, aki szerepelt a Jimmy Fallon showban. Jelenleg a leghallgatottabbak között van, olyannyira, hogy 11,4 millió látogatója van a Spotify-on. Lali a Billboard Az év közösségi művésze díjának nyertese, akinek Youtube csatornáját több mint 500 millióan nézték meg. Először együtt,  Nicole és Lali.", mutatta be őket a műsorvezető.

Így a fiatal rosario-i nő a Wapo Tracketero ritmusára lépett a színpadra, és hamarosan a zsűritag is csatlakozott a Boomerang-jával, és ez mindkettőjük rajongótáborának egyedülálló pillanat volt.

"Ez klassz, mert az az igazság, hogy azt mondtuk: 'énekeljünk, énekeljünk'. És jó vagy sem? Micsoda öröm ez nekem! Micsoda öröm ez nekem!", kiáltotta Lali Espósito, miközben Nicki Nicole egyetértett vele. "Isteni hangzás, már most azt akarom, hogy az autómban hangozzon el. Ketten együtt istenien hangzik.", ismerte el Marley.

Lali elhagyta a Sky Rojo-val járó platinaszőkét, és kétszínű Szörnyella hajjal jelent meg

2021.08.24. 16:30, Luna

Mióta megjelent a Sky Rojo teljes megszállottjai lettünk Wendy karakterének. Nemcsak az úttörő hozzáállása miatt, és hogy mindent megmer tenni. Hanem minden esztétikája miatt is a fantázia sminkjeitől a platinaszőke hajáig, amely mindig tökéletes és visszatükrözi a napfényt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a megjelenés megváltoztatásával egy cseppet is veszítene csodálatunkból, mert ez a Szörnyella stílus is csak jót tett vele.

Mivel a Netflix sorozatának második évadának forgatása véget ért Lali olyan változásokat tesz mintha nem lenne holnap. Először is mindenkit meglepett azzal a fantasztikus pasztellrózsaszín árnyalattal, amely fenomenálisan illik hozzá és stílusosan viselte az La Voz Argentina adásában, ahol zsűritagként dolgozik.

De most újra megcsinálta: ezúttal félig fekete félig fehér hajjal jelent meg. Ezenkívűl frufrut visel  és be is göndörítették.

Ez az esztétika Juan Manuel Cativa fodrász munkája, aki a mindenkori felelőse a művésznő hajának. Természetesen csak parókáról van szó, a színésznőnek továbbra is pasztellrózsaszín a haja, de nagyszerű ez a megjelenés.

Lali feltűnő posztjai a David Victorival kapcsolatos válsághírek közepette

2021.07.30. 06:40, Luna

A színésznő néhány sejtelmes bejegyzést tett, miután szerenádot kapott a La Voz Argentínában.

Lali ismét hírt adott magáról, és egy egész sorozatnyi videót készített a David Victorival való válsághírek közepette. Miután a La Voz Argentína múlt hét keddi adásának egyik résztvevőjével a színésznő megosztott néhány feltűnő történetet az Instagram profilján.

Miután Santiago Mocorrea-val véget ért a kapcsolata a színész-, énekesnő nagyon közel került a spanyol rendezőhöz, akivel együtt dolgozott a Sky Rojo sorozatban. Annak ellenére, hogy közös utazásra is elmentek Las Cataratasba az énekesnő többször is egyértelművé tette, hogy ez csak barátság. "Barátok vagyunk, igaz barátok.", mondta  a Cortá Por Lozano műsorban.

Az elmúlt napokban azonban elterjedt a közösségi hálózatokon, hogy Victori és Lali jelenleg nem a legjobb pillanatait élik meg 'barátságuknak'. A @chusmeteando1 fiók azt írta, hogy egymás bejegyzéseit már nem kommentálják, és a színésznő néhány barátja abbahagyta a rendező követését.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Navigáció

Lali-ról...

Mariana Esposito Buenos Aires-ben, Argentínában született 1991. október 10-én. Színész-, énekesnő, modell. Édesapja Carlos Esposito, édesanyja Maria José Herrera. Van két testvére, Patricio és Ana Laura. 2003-ban kapta első fontos szerepét, a Rincon de Luz című sorozatban. Magyarországon leginkább a Csacska Angyal Roberta-jaként ismerhetik. 2007-től 2012-ig a Teen Angels nevű együttes tagja volt. 2015-ben az Isten áldjon, Esperanza! című sorozat főszerepében láthattuk, valamint továbbra is zajlott a 2014-ben megkezdett turnéja, az A Bailar Tour. 2016 elején tovább folytatódott turnéja, valamint májusban megjelent a második lemeze, a Soy. 2016 szeptemberében útnak indult a Soy turné.Ezenkívűl egy filmben is láthattuk a képernyőn. 2018-ban megjelent új, harmadik lemeze Brava címmel és elindította Brava turnéját, láthatták a nézők a moziban az Acusada film főszerepében, valamint zsűrizett is a Talento Fox tehetségkutatóban. A 2019-es évet a new york-i Times Square-ön kezdte, ugyanis lehetőséget kapott fellépni az Univision Countdown-on.Az év elején megjelent Thalía-val közös dala, a Lindo pero bruto. Ezenkívül folytatta Brava turnéját, ami immár az Egyesült Államokba is eljutott. 2019 novemberétől megkezdődött a forgatása a Sky Rojo sorozatnak Madridban. 2020-ban megjelent negyedik lemeze Libra címmel. 2021 márciusában bemutatásra került Sky Rojo című sorozata a Netflix-en, illetve a La Voz Argentina tehetségkutató műsor zsűrije lesz...
Bővebben!

 
Projektek 2021

Mi? Sky Rojo sorozat 2. évad
Mikor? 2021. július 23.
Szerep? Wendy


 

Mi? La Voz Argentína
Mikor? 2021. június 24-től
Feladat? Zsűri


 

Mi? Sedal Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet


 

Mi? Puma Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet
 

 

Mi? El fin del amor sorozat
Mikor? 2021.
Feladat? Főszereplő, Ügyvezető producer
Szerep? Tamara
 

 

Aktuális

 
Hányan voltatok itt!
Indulás: 2006-09-30
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre