lali esposito°robertayflor.gp
Főoldal

Mery del Cerronak híres barátai üzentek...

2018.12.14. 15:52, Luna

Miután bevallotta, hogy 11 éves korában bűntettet szenvedett el

A modell a Showmatch-ban mesélte el fájdalmas élményét, és Lali Espósito, China Suárez, Paula Chaves, Marcelo Polino és még sokan mások szóltak ehhez hozzá a közösségi hálókon.

Thelma Fardin bátorsága után, miután nemi erőszak bűncselekményével vádolta meg Juan Dárthes-t megnyílt az út a kemény vallomások felé az argentin társadalomban és művészi közegben.

Tegnap este Mery del Cerro mondta el a Showmatchnak, hogy kislány korában bántalmazták: "Tegnap, 22 év után úgy döntöttem elmondom Memének, hogy 11 évesen szexuálisan bántalmaztak. Bűntett volt és tapogatott, és két embert különböztettek meg. De nem volt erőszak. És ezt senki sem tudja, se az anyukám, se az apukám. Mindannyian tanultak ebben a pillanatban.", mondta a modell.

Kollégái pedig hozzászóltak ehhez a közösségi hálózatokon, hogy kifejezzék szeretetüket, szolidaritásukat, és az igazságszolgáltatás iránti igényüket.

A nők küzdelme felé elkötelezett Lali Espósito Mery fájdalmának hatására az első volt, aki feltétlen szeretetét fejezte ki, és elmondta követelését az Állam felé: "Barátnőm @mery_delcerro SZERETLEK ÖLELLEK KÍSÉRLEK! Mindannyian teszünk.", írta az első üzenetben. Majd támadott lassítás nélkül: "Történelmet csinálunk. Nem állítanak meg többé. Elég. Most kérem ennek az Országnak az igazságát, a hatóságokat, az Államot, a kormányt, mindent, hogy feleljen meg ennek a hullámnak, amely már nem fog megállni."

Paula Chaves, Gime Accardi, China Suárez, Marcelo Polino, Emilia Attias, Brenda Gandini, Nicolás Vazquez, Ángel de Brito és még sokan mások küldtek Merynek erőt.

Lali a Juan Darthes elleni zaklatásos ügyről...

2018.12.12. 13:54, Luna
Címkék: hír 2018 fordítás

A színésznő részletesen beszámolt az állítólagos támadásról, amikor Thelma 16 éves korában történt a Patito Feo turnén, és most 45 évesen vallott róla.

A kollektív csoport, az Actrices Argentinas közösen nyújtottak be panaszt Juan Darthes ellen, aki Thelma Fardint zaklatta a Patito Feo turnén Nicaragua-ban. Akkoriban 16 éves volt, és most 45 éves. A támogató művészek, akik részt vettek a sajtótájékoztatón a Multiteatro-ban egyetértettek egy mondatban: "Most mondjuk, elég."

"Sok ideje készítjük ezt elő, amióta Thelma úgy döntött beszél. Félt és szorongott. Nagyon nehéz ez egy áldozat számára. Megmozdulunk, amiért ez történt.", számolt be Dolores Fonzi a Telenoche-nak a nyilvános konferencia után. Többek között Griselda Siciliani, Dolores Fonzi, Mirtha Busnelli, Lali Espósito, Anabel Cherubito, Jazmín Stuart, Cecilia Roth, Eleonora Wexler, Muriel Santa Ana is jelen voltak.

A színésznők támogatása Fardin felé nagyon széles volt. A témában a sajtóval beszélő zenei személyiség Lali Espósito volt. Az énekesnő kihangsúlyozta, hogy most "van egy érzés, hogy azt mondjuk elég", hogy efféle jogsértéses esetek ne történjenek többé.

"Thelma fiatalabb volt, amikor mindez történt. Foglalkoznunk kell tehát a gyermekmunka kérdésével, például, és átgondolni hogyan kezeljük az efféle gyártást is. Amikor felnősz sok dolgot felismersz. Tizenével voltam, aki az országon kívül is dolgozott. Az érzés az hogy elég, nem kell természetesnek venni ezt. Meg kell változtatni dolgokat.", mondta a Bella Tarde-ban.

A színésznő úgy érzi, hogy "van egy kielégítő dolog hogyan működjenek a dolgok a nők számára", és "ezért épült fel ez a konferencia", amely támogatja és kíséri Thelmát. "Még sok munkát kell végeznünk. Nem könnyű a helyzete. Mindig vannak történetek, megtudsz dolgokat. Thelma megnyílt, és ezt elmondta. Ez bátorság volt, és kinyitott ajtókat.", mondta.

A Juán Darthes elleni panasz után megszólalt Lali

2018.12.12. 10:35, Luna

A színész-, énekesnő azt kérdezte, hogy a nyilvános feljelentés "segítség a dolgok megváltoztatásához".

A színész-, énekesnő Lali Espósito kedden azt nyilatkozta, hogy "az érzés" melyet a színésznők csoportja érez, miután nyilvánosságra hozták a Juán Darthes-szel kapcsolatosan indult erőszak elleni feljelentést "elég, hogy az ilyen dolgokat nem lehet természetesnek venni".

"Nagyon fontos, ami ma történt. Ez egy nagyon fontos társulás, és hogy (Thelma Fardin) az összes bűncselekmény miatt kollektíven támogat minket. Fontos, hogy nyilvánosságra hozzuk és véget vessünk ennek. Az az érzés, hogy elég.", mondta Lali a sajtótájékoztató után.

Majd Fardin: "megdöbbentem, mert nagyon erős ami történt", és ismételte "nagyon fontos, hogy kísérjük és támogassuk ezt a csoportot."

Lali Espósito nagy hírnevet szerzett Cris Morena különböző produkcióban való részvételével, és számos turnéja volt már az országon kívül, mint Fardinnak de hangsúlyozta, hogy "soha nem élt át ilyesmit".

"Amikor felnősz sok dolgot látsz felnőttként. Cris Morena produkciós társaságában nőttem  fel, és szerencsére sohasem tapasztaltam ilyesmiket. Különös gondot fordítottak arra, hogy ezek a dolgok ne történhessenek meg.", mondta.

Espósito az egyike a színésznőknek, akik a csoportot alkotják, és kedden nyilvánosan ítélte el Juán Darthes-t a nemi erőszakért.

Argentin színésznők nyilvánosság előtt beszéltek a szexuális bántalmazásról

2018.12.12. 10:18, Luna
.

Több mint 20 híresség erősítette jelenlétével a konferenciát, ahol különböző ügyek kerültek feltárásra, és többen beszámoltak az őket ért bántalmazásokról.

A nők jogaiért folytatott küzdelem az egész 2018-as évet végig kísérte annak köszönhetően, hogy megjelent a Me Too mozgalom, ami az Egyesült Államokban kezdődött el, majd a világ többi részén folytatódott.

Argentínában létrehozták a Actrices Argentinas csoportot, amely egy olyan női művészekből álló csoport, akik különösen aktívak voltak az abortusz legalizálásával kapcsolatos viták során.

Ezúttal a csoport nyilatkozott küldött a médiának, hogy december 11-én, kedden 19 órakor sajtótájékoztatót tartanak , amelyben nyilvánosságra hozzák az saját panaszaikat a szexuális zaklatással kapcsolatban.

"Az Actrices Argentinas sajtótájékoztatót tart jövő kedden, december 11-én 19 órakor a Multiteatro-ban , hogy figyelemmel kísérjük elvtársaink feljelentéseit kollektíven, akik munkahelyi zaklatás áldozatai voltak. Ez a cselekvés a küzdelem része nőként és színésznőként is.", mondta a nyilatkozat.

Az eseményen a következő színésznők vettek részt: Adriana Salonia, Anabel Cherubito, Andrea Pietra, Belén Chavane, Dolores Fonzi, Griselda Siciliani, Jazmín Stuart, Julieta Cardinali, Julieta Díaz, Julieta Ortega, Julieta Zylberberg, Lali Espósito, Laura Azcurra, Nancy Duplaá, Noemí Frenkel, Thelma Fardin, Violeta Urtizberea, Alejandra Flechner, Bárbara Lombardo, Cecilia Dopazo, Cecilia Roth, Cristina Banegas, Mirta Busnelli, Muriel Santa Ana, Verónica Pelaccini, Silvina Acosta...

Paparazzi magazin

2018.12.10. 14:52, Luna

"Látjuk a nőket akik tesznek és kimondanak, ez nagy örömet okoz nekem."

A hullámok szélén a művésznő élvezi a páratlan pillanatot. Elkötelezett különböző társadalmi dolgok felől, ünnepli a nők szerepét, és szeretné ha az ezekkel kapcsolatos kérdések előtérbe kerülnének. 

Nagy szakmai ajándéka kényszeríti őt, hogy kóborló személy legyen. Közeledik az év vége, és miközben új albumának, a Bravanak az előadásaival lép színpadra, amely a latin-amerikai ranglista tetején helyezkedik el a világ különöző részein vesz részt díjátadó ünnepségeken, ahová csapata is elkíséri Lali Espósitot (27) és ugrálnak országról országra megállás nélkül. Mindezek tetejébe nem kis dolog, hogy részt vesz Santiago Mocorreával (32) való szerelmi kapcsolatában is. Nagyon soknak tűnik ez egy embernek...de nem neki! Az őt jellemző energiával, anélkül hogy elveszítené a mosolyát a színész-, énekesnő élvezi azt ami őt körülveszi, és a felhők között jár.

Szeretve szakmáját és párját a jelenre összpontosít, és látja jövőjét. "Egy bizonyos pillanatban szeretnék egy szuper életet élni Santival, persze, de nem egy hagyományos házasságban. Nem vagyok Susanita, soha nem álmodoztam arról, hogy fehér ruhában oltár elé vonulok, és ilyen dolgokról. Az első nap óta megértjük egymást, és ez az átlátszóság ami mindenben megmutatkozott vonzott minket. Ez fogott meg minket, és szerettünk egymásba. Tudom, hogy soha nem adom fel a karrierem, és ez alakít engem nőként, és szakmailag is a szerelemben. Azt hiszem ez kiegészíthető, és Santival ez valóban ilyen. Ő így ért. Talán ez később lesz, ha folytatjuk együtt, gyermekeink lesznek, és szeretnék otthon maradni, hogy figyelhessem a gyermekeimet ahogy felnőnek...de nem tudom, nagyon olcsó lenne elhagynom a zenét."

Jól ültetett. Azon túl amit elért a hullám szélén sem felejtette el a kezdeteket, sem a zene világát, amelyben elmerült. "Egész életemben többet kellett kényszerítenem magam mint nő, és ez nem változott. A zeneipar is macsó: sok a nő macsó, és mások nem értik vagy nem akarják érteni, hogy a feminizmus nem gyűlöli a férfiakat. Nem értettem a feminizmust öt évvel ezelőtt, de elkezdtem tanulni, és elkezdtem megérteni. Itt az ideje, hogy a nők beszéljenek és tegyenek először, ez reprezentatív. Átélni ezt nagy örömet okoz.", mondta néhány nappal ezelőtt Mexikóban a Newsweek-nek.

Igényes! Részben szobrászati alakjának megőrzése miatt, részben amiatt hogy a színpad megköveteli, hogy egyszerre énekeljen és táncoljon a fizikai aktivitás elsődleges helyet foglal el napirendjében. A táncórák mellett szigorú és szórakoztató funkcionális edzéseken szokott átesni. Ennek a különlegessége, hogy nem használnak nagy terheléseket, hogy ne sérüljön a hát vagy az ízületek inkább az anyagcsere gyorsulásra és a zsírégetésre összpontosítanak. A barna lány 2017 nyarán kezdte el ezt a tevékenységet , és rövid idő alatt elkezdte érezni a testében bekövetkező változásokat , és mindenekelőtt a nagyobb ellenálló képességet. A teljesítménye megnőtt, és ez a showin is megmutatkozik. Lali nem hagyja abba a táncot, és beleteszi minden érzékiségét.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Navigáció

Lali-ról...

Mariana Esposito Buenos Aires-ben, Argentínában született 1991. október 10-én. Színész-, énekesnő, modell. Édesapja Carlos Esposito, édesanyja Maria José Herrera. Van két testvére, Patricio és Ana Laura. 2003-ban kapta első fontos szerepét, a Rincon de Luz című sorozatban. Magyarországon leginkább a Csacska Angyal Roberta-jaként ismerhetik. 2007-től 2012-ig a Teen Angels nevű együttes tagja volt. 2015-ben az Isten áldjon, Esperanza! című sorozat főszerepében láthattuk, valamint továbbra is zajlott a 2014-ben megkezdett turnéja, az A Bailar Tour. 2016 elején tovább folytatódott turnéja, valamint májusban megjelent a második lemeze, a Soy. 2016 szeptemberében útnak indult a Soy turné.Ezenkívűl egy filmben is láthattuk a képernyőn. 2018-ban megjelent új, harmadik lemeze Brava címmel és elindította Brava turnéját, láthatták a nézők a moziban az Acusada film főszerepében, valamint zsűrizett is a Talento Fox tehetségkutatóban....
Bővebben!

 
Projektek 2018

Mi? Sandro de América sorozat
Mikor? 2018. március 5-től
Karakter? Reyna Russ


 

Mi? Acusada film
Mikor? 2018. szeptember 13-tól
Karakter? Dolores Dreier


 

Mi? Talento Fox tehetségkutató show
Mikor? 2018. augusztus 23-tól
Karakter? zsűritag

 

 

Mi? Új lemez: Brava
Mikor? 2018. augusztus 10.
 

 

Aktuális

 
Hányan voltatok itt!
Indulás: 2006-09-30
 
Elite

 

       12/9 szabad

Chat-ben kérhető a csere. :)

 

 

 


Hírek,információk,érdekességek a Super Mario világából.Ismertetõk,leírások,játéktesztek. Folyamatosan megújuló tartalom.    *****    STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    ♛ ANELIATH ☉ varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!    *****    Hamarosan, karácsony:rendelj, születési, elõrejelzési, párkapcsolati, fogamzási,hold horoszkópot, biotérképet ajándékba!    *****    szekelyhirdeto