- Azt mondják az argentinitás a lélekben lakozik, és feltételezem, hogy ezt képviselni Wendy karakterével a Sky Rojo-ban kihívás lesz, különösen azért, mert szó esik benne a nők kereskedelméről.
A Sky Rojo ( Túl a vörös kanapén ) az a sorozat amelySpanyolországba hozott, ahol az első és második évadot forgatjuk. A történet három nőre összpontosít, akik az emberkereskedelem áldozatai: egy spanyol, egy kubai és egy argentin, utóbbit alakítja a színésznő. Wendy egy nő, aki azért megy Spanyolországba dolgozni, hogy kövesse az álmait, de valahogy prostituáltként végzi, és nem tud onnan elszabadulni, mert ellopják az útlevelét. Olyan nyers és valóságos szórakoztató módon sok akcióval. Audiovizuálisan ez egy őrület.
Szerettem együtt dolgozni tehetséges emberekkel, köztük Miguel Ángel Silvestre-vel, aki nagyszerű színész és kolléga. A szerepe egy strici, akitől ez a három lány megszökik. A karaktere miatt a sorozat egyfajta brutális vadászattá kezd alakulni.
A színészet mellett Lali tavaly év végén kiadta legújabb albumát, a Libra-t , amely már 33 millió megtekintéssel rendelkezik világszerte.
- 2018-ban, amikor megjelent a Brava azt mondtad nekem, hogy ez egy album, amely tükrözi a napjaidban történt eseményeket. Mi történik Lali életében a Libra-val?
Az igazság az, hogy sok minden: személyesen és szakmailag. Egy éve élek egy másik országban, ami új tapasztalat a számomra. Mindig utaztam, de visszatértem argentínai otthonomba, és most a Sky Rojo Spanyolországba hozott, és új élményeket adott.
A Libra fogalma nemcsak ahhoz a tényhez kapcsolódik, hogy Mérleg vagyok, hanem a hangomban, a szövegekben is az egyensúly keresésére utal. Ez az egyensúly és annak hiányának összeállítása. Szakítottam a párommal, elmentem máshová lakni, a családomban és a zeneiparban is történtek változások. De mindez hirtelen kiegyensúlyozott és ettől érzem magam valódinak és boldognak.
- A Ladrón videoklipben Cazzu-val énekesnőből rendezővé váltál. Hogyan alakítottad át egy szívszorító dalt erőteljessé és érzékivé audiovizuálisan?
Azt kell mondanom, hogy a dalok készítése mellett a vizuális támogatás motivál leginkább és sokat gondolkoztam ezen. A kezdetektől fogva nagyon világos voltam a videó ötletével kapcsolatban, és amikor elkezdtem róla beszélni a csapatommal és a Cazzu-ékkal elkezdtek arra biztatni, hogy rendezzem én. Azt hiszem az évek során alkalmazkodsz a testedhez, a tapasztalataidhoz és átalakulsz. Így csinálom: változom és összeolvasztom.
- A közösségi hálózaton fellelhető fehérnemű kívül viselési trend visszatér és ebben a videóban láthatjuk ezt. Rajongójának tartod magad ennek a divatnak?
Az az igazság, hogy abszolút zsenik, akik segítettek megtalálni a stílust. Már a fejemben volt, de vannak olyan emberek, akik valóban tudnak a divatról és tudják hogy kell eligazítani. Minerva Portillo egy spanyol zseni , és segített kapcsolatba lépni Dominico-val, aki a tőle származó ruhákkal öltöztette Rosalía-t és Lady Gaga-t. Hárman megterveztük a videó megjelenését, beleértve a hatalmas övvel ellátott ruhát, amivel a videó kezdődik, és az öltönyt, amit mi magunk rajzoltunk.
- A Gente en la calle egyfajta együttműködés honfitársaddal a zenei ikonnal, Fito Páez-zel. Van e tőle olyan dal, amely emlékeztet valamely életszakaszra?
Pff! Lássuk először argentinként, lehetetlen, hogy ne hallgattuk volna Fito-t egy szakaszunk vagy egész életünk alatt. A házunk nagyon muzikális volt, mert anyukám megmutatta az összes argentin és latin zenészt, és Fito mindig jelen volt.
Nagyon szép dala a 11 y 6 című. Ez egy zene két gyermek szeretetéről, akik az utcán dolgoznak virág árulással. Nagyon fiatal voltam, amikor hallgattam és mivel ennyi idős voltam megőrjített, hogy ilyen tehetségű ember ilyen történetet mesél nekem. Számomra hihetetlen az együttműködés.
- A Libra szójátékokkal is rendelkezik. Hogy jött létre a LaLigera?
Ez a dal Los Angeles-ben, Kaliorniában készült. A stúdióban nagyon egyértelmű voltam, hogy egy dalt szeretnék készíteni a környékemről, megerősítve, hogy hol nőttem fel, ami Buenos Aires-től egy délre eső környék. Amikor ott mentünk a forgatásra egy egész univerzummal egyesültem: olyan emberekkel, akik életem legtisztább pillanataira vittek, a boldog emlékekre, barátokra, oktatásra és a nagyszüleimre.
A dal azt mondja: 'A semmiből kerestem meg azt amim van.' És ezt nem büszkeségként gondolom, hanem inkább azoknak üzenem, akik nagyon tehetségesek de úgy érzik nincs lehetőségük. Megpróbálom azt mondani, hogy sok munkával bármit el lehet érni.
- Ha visszamehetnél a gyerekkorodba mit mondanál magadnak?
Gondolhatok viccekre - nevet - de azt mondanám magamnak, hogy legyek önmagam. A siker abban rejlik, hogy boldogok vagyunk és nincs köze ahhoz, amiben mindenki hisz. Hálás vagyok a rajongóimnak, akik hosszú évek óta ott vannak és szeretnek amilyen vagyok.
Mariana Esposito Buenos Aires-ben, Argentínában született 1991. október 10-én. Színész-, énekesnő, modell. Édesapja Carlos Esposito, édesanyja Maria José Herrera. Van két testvére, Patricio és Ana Laura. 2003-ban kapta első fontos szerepét, a Rincon de Luz című sorozatban. Magyarországon leginkább a Csacska Angyal Roberta-jaként ismerhetik. 2007-től 2012-ig a Teen Angels nevű együttes tagja volt. 2015-ben az Isten áldjon, Esperanza! című sorozat főszerepében láthattuk, valamint továbbra is zajlott a 2014-ben megkezdett turnéja, az A Bailar Tour. 2016 elején tovább folytatódott turnéja, valamint májusban megjelent a második lemeze, a Soy. 2016 szeptemberében útnak indult a Soy turné.Ezenkívűl egy filmben is láthattuk a képernyőn. 2018-ban megjelent új, harmadik lemeze Brava címmel és elindította Brava turnéját, láthatták a nézők a moziban az Acusada film főszerepében, valamint zsűrizett is a Talento Fox tehetségkutatóban. A 2019-es évet a new york-i Times Square-ön kezdte, ugyanis lehetőséget kapott fellépni az Univision Countdown-on.Az év elején megjelent Thalía-val közös dala, a Lindo pero bruto. Ezenkívül folytatta Brava turnéját, ami immár az EgyesültÁllamokba is eljutott. 2019 novemberétől megkezdődött a forgatása a Sky Rojo sorozatnak Madridban. 2020-ban megjelent negyedik lemeze Libra címmel. 2021márciusában bemutatásra került Sky Rojo című sorozata a Netflix-en, illetve a La Voz Argentina tehetségkutató műsor zsűrije lesz... Bővebben!
Projektek 2021
Mi? Sky Rojo sorozat 2. évad Mikor? 2021. július 23. Szerep? Wendy
Mi? La Voz Argentína Mikor? 2021. június 24-től Feladat? Zsűri
Mi? Sedal Argentina Mikor? 2021. Feladat? Márkanagykövet
Mi? Puma Argentina Mikor? 2021. Feladat? Márkanagykövet
Mi? El fin del amor sorozat Mikor? 2021. Feladat? Főszereplő, Ügyvezető producer Szerep? Tamara