lali esposito°robertayflor.gp
Sky Rojo

A Sky Rojo egy 2021. március 19-én bemutatásra került drámasorozat, amelyet Álex Pina és Esther Martínez Lobato készítettek. A Vancouver Media gyártásában készül, és a Netflix sugározza.  Kettő 8 részes, egyenként 25 perces évadot terveznek. A rendezők Eduardo Chapero- Jackson és Javier Quintas.

A forgatás Madridban kezdődött 2019. november 18-án, majd később Arico-ban, Tenerifeben folytatódott. Ezután a forgatás Castilla - La Mancha-ba költözött át.

Történet

Egy kubai, egy argentin és egy spanyol nő, mindhárman prostituáltak és a stricijüktől menekülnek. Számos súlyos bűncselekmény elkövetése után nem fordulhatnak segítségért a rendőrséghez. Az alkotók szerint a sorozat egy vadászat, amely megmutatja a "prostitúció büntetlenségét, kétértelműségét és a prostitúció brutális valóságát, és a skála mindkét oldalán levő pszihológiai portrékat".

Közlemény

2021. január 19-én egy előzetes segítségével közölték, hogy a sorozat premierje pontosan két hónappal később, március 19-én lesz. Az első pillanatokban amit a Netflix a trailerében bemutat a prostituáltak elbűvölő életét láthatjuk, akik különféle jelmezekben és flitteres ruhákban rúdtáncolnak, szexin pózolnak és égig érő magassarkúkat viselnek. De ezután az egyik sztriptíztáncos tövig nyomja a pedált és felgyorsulnak az őrült autóúton miközben elhagyják a klubbot. Eközben a trió az autópályán sétálva azt sugallja, hogy egyelőre szabadnak érezhetik magukat. A későbbi jelenetekben komorabb dolgok történnek autóbaleset, kilőtt golyók, és futtatókkal akiket vér borít. De a végső jelenet az egyik flitteres ruhában levő prostituálttal végződik (Lali Espósito alakításában) aki fegyvert mutat valakire, és azt mondja 'Jó fiú'.

Szereplők

Verónica Sánchez - Coral : egykori biológus, aki a Las Novias klubban dolgozik, azért mert úgy gondolja ezzel a munkával menekülni tud sötét múltja elől.
Yany Prado - Gina : afro-kubai nő, akit szexkereskedelemmel került a klubba úgy leplezve, hogy azt hitte pincérnői állást vállal kisfia és gyengélkedő anyja miatt.
Lali Espósito - Wendy : argentin nő, aki elmenekül a Villa 31-ből és Spanyolországba menekülve azt reméli , hogy szexmunkássá válásá elősegíti a pénzkeresést, így jobb életet teremthet magának és barátnőjének.
Asier Etxeandia - Romeo : strici és a Las Novias klub tulajdonosa.
Miguel Ángel Silvestre - Moisés : Romeo egyik csatlósa és Christian bátyja. Nőket toboroz  Romeo-nak és elhozza őket a klubba.
Mariana Salazar : a klub szexmunkása.
Enric Auquer - Christian : Romeo egyik csatlósa és Moisés öccse.
Penélope Guerrero : a klub szexmunkása.
José Manuel Poga
Carmen Santamaría - Charlotte : a klub mádámja.
Luis Zahera - Alfredo : állatorvos és a klub egyik ügyfele.
Chani Martin - Fernando : egy motel tulajdonosa és a klub ügyfele. Kapcsolata van Gina-val.
Alicia Sánchez - Dolores Expósito : Moisés és Chrisitan anyja.
Niko Verona - Cachopo : Romeo asszisztense.
Yanet Sierra : Gina anyja.
Daria Krauzo - Bambi: prostituált, aki a klubban dolgozik.
Cecilia Gómez: a klub szexmunkása.
Godeliv Van Den Brandt: a klub szexmunkása.
Luisa Vides : a klub szexmunkása.

A nyilvánosság válasza

Bemutatásakor a Sky Rojo a világ negyedik legnézettebb tévéműsora volt a Netflix-en, és a világ legnézettebb nem angol nyelvű műsora. Ez volt Argentína, Spanyolország, Brazília, Kolumbia, a Dominikai Köztársaság, Jamaika, Paraguay, Svájc, Uruguay, és Venezuela legnézettebb műsora, miközben ötvennyolc országban bekerült a legjobb tízbe.

Kritika

The Guardian 4/5 csillag
LetsOTT 3,5/5 csillag
NME 3/5 csillag
Radio Times 4/5 csillag
What to Watch 4.5/5 csillag

A Sky Rojo többnyire kedvező kritikákat kapott. Több kritikus hasonlította össze  a sorozat filmművészetét Quentin Tarantino filmjeivel. Elizabeth Vincentelli a The New York Times munkatársa "puszta túlzásnak" jellemezte a sorozatot azért mert "egyszerre minimális és túl megy a csúcson" a cselekmény.Ellen E. Jones a The Guardian-tól az első évadnak négy csillagot adott az ötböl, és ezt írta: "A Sky Rojo ütős, a 25 perces műsorideje soha nem elég hosszú ahhoz, hogy próbára tegye a türelmünket.Ezeknek a vad végződéseknek gyorsabban kellene belecsapnia a 'következő epizódba', mint Coral-nak a gyors forgalmi kereszteződénél a gázpedállal." kiemelve, hogy "nagyszerű zene és szolid előadások".

Az alkotókat összekötik a La casa de papel-lel ezért természetes volt, hogy a Sky Rojo-t összehasonlítják vele. Keyla Cobb a Decider-től azt írta , hogy akik szerették a La casa de papel-t imádni fogják a Sky Rojo-t, mivel "mindkét dráma pompásan siklik, tökéletesen összegyűrik futó karaktereiket ahhoz, hogy kopottnak de mégis szexinek tűnjenek" miközben mindkét show-t kiemeli "az emberiség iránti elkötelezettségünkben".Cobb arra a következtetésre jutott, hogy "a Sky Rojo a La casa de papel utódjának érezheti magát".
Összehasonlították a sorozatot más tévéműsorokkal is, mint a Good Girls, Big Sky, és a Fargo, mivel mindegyik "pánikba esett emberek körül forognak, akik valamit rosszul csináltak, és akiket most egy jóval hatalmasabb aljas erő üldöz".

Valerie Ettenhofer a Film School Rejects-től kiemelte a Sky Rojo-t mint "a sötét humor, a súlyos erőszak és a fokozott dráma egyedülálló keveréke". Ugyanakkor azt írta a műsor "nem olyan okos és nem olyan mély mint azt gondolja,  de úgy tűnik a thriller inkább attól függ, hogy függőséget okoz mintsem, hogy tökéletes, és ezen a fronton sikerrel jár". Kritizálta Moisés és Chrisitan "kellemetlen képernyő-idejét" mivel "gyakori jelenteik ismétlődőek, céltalanok és közel sem annyira magával ragadóak, mint bármi ami az általuk követett nőket érinti", és hogy jeleneteik pusztán "a gazemberek humanizálásának kísérleteinek tűnnek".  Végül Ettenhofer azt mondta, hogy "a Sky Rojo legnagyobb erőssége a főszereplők (színészek és színésznők)". David Craig a Radio Times-tól kiemelte Verónica Sánchez "erős" teljesítményét, és ötböl négy csillagot adott a műsornak. Craig azt írta: "papíron a Sky Rojo úgy hangzik mintha meglehetősen sivár ügynek kellene lennie, de a sorozat elkerüli, hogy túl nehézzé váljon, ezért komoly témáit pépes humorérzékkel egyensúlyozza". Lali Espósito teljesítményét sok kritikus kiemelte, köztük Trae Delellis is a Miami New Times-tól aki "elbűvölőnek és befolyásolónak" titulálta.

Az első évad részeinek címei:

1. Vörös műbőr kanapén
2. Alternatív valóság
3. Szeretetéhes szajhák
4. Szex és vér
5. A menekülés
6. Prédából ragadozó
7. Elvesztett férfiasság
8. Medvecsapda

2. évad?

A második évadot az elsővel együtt leforgatták. Az előzőhez hasonlóan a második évad is nyolc, körülbelül 25 perces részből áll. Az évad megjelenési dátuma 2021. július 23.

A második évad részeinek címe:
1. A prostik nem csókolóznak
2. A nyomorultak tehetsége
3. 10.000 tonna félelem
4. Az éjszaka, amikor holtak voltunk
5. A prostik feketedoboza
6. Homár a halálsoron
7. Rothadt és ragyogó
8. Mérgező emberek

 
Navigáció

Lali-ról...

Mariana Esposito Buenos Aires-ben, Argentínában született 1991. október 10-én. Színész-, énekesnő, modell. Édesapja Carlos Esposito, édesanyja Maria José Herrera. Van két testvére, Patricio és Ana Laura. 2003-ban kapta első fontos szerepét, a Rincon de Luz című sorozatban. Magyarországon leginkább a Csacska Angyal Roberta-jaként ismerhetik. 2007-től 2012-ig a Teen Angels nevű együttes tagja volt. 2015-ben az Isten áldjon, Esperanza! című sorozat főszerepében láthattuk, valamint továbbra is zajlott a 2014-ben megkezdett turnéja, az A Bailar Tour. 2016 elején tovább folytatódott turnéja, valamint májusban megjelent a második lemeze, a Soy. 2016 szeptemberében útnak indult a Soy turné.Ezenkívűl egy filmben is láthattuk a képernyőn. 2018-ban megjelent új, harmadik lemeze Brava címmel és elindította Brava turnéját, láthatták a nézők a moziban az Acusada film főszerepében, valamint zsűrizett is a Talento Fox tehetségkutatóban. A 2019-es évet a new york-i Times Square-ön kezdte, ugyanis lehetőséget kapott fellépni az Univision Countdown-on.Az év elején megjelent Thalía-val közös dala, a Lindo pero bruto. Ezenkívül folytatta Brava turnéját, ami immár az Egyesült Államokba is eljutott. 2019 novemberétől megkezdődött a forgatása a Sky Rojo sorozatnak Madridban. 2020-ban megjelent negyedik lemeze Libra címmel. 2021 márciusában bemutatásra került Sky Rojo című sorozata a Netflix-en, illetve a La Voz Argentina tehetségkutató műsor zsűrije lesz...
Bővebben!

 
Projektek 2021

Mi? Sky Rojo sorozat 2. évad
Mikor? 2021. július 23.
Szerep? Wendy


 

Mi? La Voz Argentína
Mikor? 2021. június 24-től
Feladat? Zsűri


 

Mi? Sedal Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet


 

Mi? Puma Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet
 

 

Mi? El fin del amor sorozat
Mikor? 2021.
Feladat? Főszereplő, Ügyvezető producer
Szerep? Tamara
 

 

Aktuális

 
Hányan voltatok itt!
Indulás: 2006-09-30
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!