lali esposito°robertayflor.gp
Showmatch

A Showmatch egy szórakoztató, argentin humorú műsor, ami 2005 óta megy. Műsorvezetője Marcelo Tinelli. Az El Trece csatorna sugározza.

Lali első megjelenése a műsorban 2014 szeptemberében volt. Ebben az adásban előadott egy táncot Pedro Alfonsoval, és Flor Viterboval. Ezenkívűl elénekelte az A Bailar és az Asesina című dalát is.
Lali a műsorban egy igazán szexi arany színű outfitet viselt. A haja hullámos volt, és egyik oldalon be volt fonva. A sminkje a ruhával ellentétben egy kicsit visszafogottabb stílusú volt.

Tánc

A Bailar, Asesina

A 2015-ös évben Lali már megszokott vendége lett a műsornak, ugyanis háromszor is vendége volt.

Először a show évadnyitó adásában szerepelt. Ekkor a Mil anos luz című dalát, valamint a Tengo Esperanza dalt énekelte el.
A Mil anos luzhoz Lali egy olyan ruhát viselt, aminek az alján különböző minták jelentek meg fényből. Ezt a ruháját sokan összehasonlították Jennifer Lopez 2015-ös American Idol finálén viselt öltözetével.A
A Tengo Esperanzához a szokásos sorozatbeli apáca jelmezét viselte.

 Mil anos luz, Tengo Esperanza

Ezután júliusban ismét meghívták őt a műsorba, de ezúttal csak az Isten áldjon, Esperanza! kapcsán. Elénekelte a sorozatból a Tengo Esperanza dalt ismét, valamint a Como Haremost is.
Ekkor Lali természetesen az apáca ruhát viselte.

Tengo Esperanza, Como Haremos

Ebben az évben harmadjára a show fináléjában lépett fel decemberben. Az Isten áldjon, Esperanza! sorozat kapcsán is színpadra állt, valamint saját dalaival is.
A sorozatból ismét a Tengo Esperanza és a Como Haremos dalokat hallhattuk. Itt Lali egy kék színű ruhát viselt.
Saját dalaiból az A Bailart és a Histeriat adta elő. Ekkor már egy gyönyörű ezüst-rózsaszín bodyban lépett Lali színpadra. A haja hullámos volt.

Como Haremos

Tengo Esperanza

Histeria

A Bailar

Lali 2016-ban ismét legelőször a show évadnyitó adásában szerepelt májusban. Itt már a második lemezének, a Soynak a dalaival lépett fel. Előadta a Soy és az Único című dalt.
A ruhája egyrészes fekete-bőrszínű volt ezüstös csillámokkal, amit Marcelo Pendola tervezett a számára. A sminkje ezúttal erőteljesebb, fekete volt. A haja ismét hullámos volt.

Único, Soy

Lali 2016 október végén lépett fel ismét a Showmatchban. Először az egyik legjobb barátnőjével, Mery del Cerroval közösen adtak el egy produkciót Cris Morena előtt tisztelegve, majd szólóban is fellépett a Soy , és a Boomerang című dalaival.

A Meryvel való produkcióban Lali egy talpig érő fehér ruhát viselt, amin különböző fekete feliratok voltak, például "Chiquititas".

A saját produkciói alatt viselt öltözetével Lali nem okozott nagy meglepetést, ugyanis az egyik Soy turnén viselt outfitjét vette fel, ami egy rózsaszín bőrhatású cipőből, topból és szoknyából áll.

Meryvel

Boomerang, Soy

 
Navigáció

Lali-ról...

Mariana Esposito Buenos Aires-ben, Argentínában született 1991. október 10-én. Színész-, énekesnő, modell. Édesapja Carlos Esposito, édesanyja Maria José Herrera. Van két testvére, Patricio és Ana Laura. 2003-ban kapta első fontos szerepét, a Rincon de Luz című sorozatban. Magyarországon leginkább a Csacska Angyal Roberta-jaként ismerhetik. 2007-től 2012-ig a Teen Angels nevű együttes tagja volt. 2015-ben az Isten áldjon, Esperanza! című sorozat főszerepében láthattuk, valamint továbbra is zajlott a 2014-ben megkezdett turnéja, az A Bailar Tour. 2016 elején tovább folytatódott turnéja, valamint májusban megjelent a második lemeze, a Soy. 2016 szeptemberében útnak indult a Soy turné.Ezenkívűl egy filmben is láthattuk a képernyőn. 2018-ban megjelent új, harmadik lemeze Brava címmel és elindította Brava turnéját, láthatták a nézők a moziban az Acusada film főszerepében, valamint zsűrizett is a Talento Fox tehetségkutatóban. A 2019-es évet a new york-i Times Square-ön kezdte, ugyanis lehetőséget kapott fellépni az Univision Countdown-on.Az év elején megjelent Thalía-val közös dala, a Lindo pero bruto. Ezenkívül folytatta Brava turnéját, ami immár az Egyesült Államokba is eljutott. 2019 novemberétől megkezdődött a forgatása a Sky Rojo sorozatnak Madridban. 2020-ban megjelent negyedik lemeze Libra címmel. 2021 márciusában bemutatásra került Sky Rojo című sorozata a Netflix-en, illetve a La Voz Argentina tehetségkutató műsor zsűrije lesz...
Bővebben!

 
Projektek 2021

Mi? Sky Rojo sorozat 2. évad
Mikor? 2021. július 23.
Szerep? Wendy


 

Mi? La Voz Argentína
Mikor? 2021. június 24-től
Feladat? Zsűri


 

Mi? Sedal Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet


 

Mi? Puma Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet
 

 

Mi? El fin del amor sorozat
Mikor? 2021.
Feladat? Főszereplő, Ügyvezető producer
Szerep? Tamara
 

 

Aktuális

 
Hányan voltatok itt!
Indulás: 2006-09-30
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!