lali esposito°robertayflor.gp
Főoldal

Lali beszélt az összes exéről

2017.07.31. 16:33, Luna

Az énekesnő szerepelt a Línea de Tiempo műsorban, és minden ex-barátjáról dicsérő szavakkal beszélt, kivéve Mariano Martínezről.

Lali részt vett Matías Martin Línea de Tiempo (Idővonal) című műsorában, és eddigi életének újabb részleteit fedte fel.

0142aa7.jpg

"Jó karakterem van. A szüleim mindig azt tanították nekem, hogy mondjam ki, amit gondolok, de így nagyon nehéz minden tekintetben. Soha nem féltem a nagy személyektől vagy producerektől, mint például Gustavo.", mondta a barna. A történet, amellyel karrierje igazán beindult a Casi Ángeles volt, ami már befejeződött. Ekkoriban döntött úgy Lali, hogy szólóénekesnőként folytatja karrierjét, de anélkül, hogy bárki támogatta volna a lemeze kiadásában.

020e6f9.jpg

"Emlékszem azt mondtam: 'Úgy érzem vannak más dolgok is, vannak dalaim is.' Sok évig voltam a Teen Angels tagja, és úgy éreztem, hogy ez a szakasz számomra véget ért.", emlékezett vissza. "És mit mondott Gustavo?", kérdezte Matías. "Valami ilyesmit mondtam: 'Követtem az utad, csináltunk egy karriert, de basszus...' vagy valami ilyesmit. Ő túl sok volt. Nem tudom meg akartam-e ölni vagy mi volt a valóság, de nemet mondtam."

Lali kinyilatkoztatási Matías Martinnak

- "Tíz évesen kezdtem. Ez volt mindig a játékom. Mint ahogyan a bátyámnak a foci suli után, én színészkedtem. Elképesztő, hogy ezt a gyerek ennyire természetesnek tudja venni. A szüleim mindig is sokat dolgoztak, úgyhogy engem ez nem zavart."
- "Tudatosan haladtam a legnagyobbak felé. Elfelejtettem a születésnapokat. Tudtam, hogy dolgoznom kell a kollégáimmal. Nem, ez nem normális tíz évesen. 14 voltam, amikor rájöttem, hogy ez egy munka, hogy ez a feladatom, hogy van fizetésem, hogy felelőségem van, és ez volt az, amit egész életemben csinálni akartam."

- "Segítettem (anyagilag) a családom, de ez nem volt számomra teher. Ez mindig bátorított engem. Büszke voltam, és nagyon boldog amikor valami jobb lett a házunkban a munkám miatt. Soha nem akartam elhinni. Hirtelen elkezdtem több díjat kapni, mint régebben. Meg kellene kérdezni apukámat, hogyan éltünk. "
- "Sokat sírok haragomban, mert annyira dühös vagyok. Van bajom a sírással, de ez egy olyan hely, amit nem engedek meg magamnak olyan sokszor. Így amikor ez történik rendben van. Ez az érzéseink része. De úgy néz ki szeretem ezt a helyét a harmóniának, és gyakran odafutok."

Lali beszélt minden exéről

- "Amikor látom Petert (Lanzani) olyan szeretetet ad nekem mint a testvérek. Ez valódi. Imádom. Látom ahogyan betör, és ő egy zseni. És még jobban az lesz. Azt szeretném ha hihetetlen magasságokba jutna. Van ebbe valami örök."

032e14c.jpg

- "Peter hirtelen jött, megkörnyékezett. Regényeket beszéltünk el egy délután alatt.  Azt hiszem megmutattuk, hogy egy fiatal szerelem mennyire igaz tud lenni. Az emberek alábecsülik a szerelmes fiatalokat. Ez a legtisztább, legvalódibb. Felfedezed milyen a szerelem, milyen szeretni valakit. Az első szerelem szuper fontos mindenki életében."

04bc6d8.jpg

- "Benjamin (Amadeo) egy bálvány. Láttam minden lépését, megosztottuk egymással minden problémánkat, mint egy pár. Láttam a kész, és teljes szerelmet. Szerencsére minden jól végződött."
- "Újra barátnő vagyok, szeretem ezt a helyzetet. Kínos, mert ez máshogy működik. Nem dolgozunk mindketten művészeti környezetben, ő sok éve producerként dolgozik showkon. Szuper szerelmes vagyok, ez a legtöbb."

05.jpg

- "A párom (Santiago Mocorrea) nagyon magas, és vannak dolgok amik szuper kényelmesek így, míg vannak olyanok is amelyek nem annyira. A jó dolog az, hogy mindig van taco. De újra szép minden. Én egy nagyon kicsi személy vagyok. A hátránya, hogy...elmondom majd vágás közben."

06.jpg

Az idővonalon körbemutatták munkáit, de a videónál ami a Mariano Martínezzel való szakításáról készült rossz arcot vágott. "Az k**** anyját!" , lőtte be. És bár a mikrofon ki volt kapcsolva, a színésznő így is hallatszott.

Még nincs hozzászólás.
 
Navigáció

Lali-ról...

Mariana Esposito Buenos Aires-ben, Argentínában született 1991. október 10-én. Színész-, énekesnő, modell. Édesapja Carlos Esposito, édesanyja Maria José Herrera. Van két testvére, Patricio és Ana Laura. 2003-ban kapta első fontos szerepét, a Rincon de Luz című sorozatban. Magyarországon leginkább a Csacska Angyal Roberta-jaként ismerhetik. 2007-től 2012-ig a Teen Angels nevű együttes tagja volt. 2015-ben az Isten áldjon, Esperanza! című sorozat főszerepében láthattuk, valamint továbbra is zajlott a 2014-ben megkezdett turnéja, az A Bailar Tour. 2016 elején tovább folytatódott turnéja, valamint májusban megjelent a második lemeze, a Soy. 2016 szeptemberében útnak indult a Soy turné.Ezenkívűl egy filmben is láthattuk a képernyőn. 2018-ban megjelent új, harmadik lemeze Brava címmel és elindította Brava turnéját, láthatták a nézők a moziban az Acusada film főszerepében, valamint zsűrizett is a Talento Fox tehetségkutatóban. A 2019-es évet a new york-i Times Square-ön kezdte, ugyanis lehetőséget kapott fellépni az Univision Countdown-on.Az év elején megjelent Thalía-val közös dala, a Lindo pero bruto. Ezenkívül folytatta Brava turnéját, ami immár az Egyesült Államokba is eljutott. 2019 novemberétől megkezdődött a forgatása a Sky Rojo sorozatnak Madridban. 2020-ban megjelent negyedik lemeze Libra címmel. 2021 márciusában bemutatásra került Sky Rojo című sorozata a Netflix-en, illetve a La Voz Argentina tehetségkutató műsor zsűrije lesz...
Bővebben!

 
Projektek 2021

Mi? Sky Rojo sorozat 2. évad
Mikor? 2021. július 23.
Szerep? Wendy


 

Mi? La Voz Argentína
Mikor? 2021. június 24-től
Feladat? Zsűri


 

Mi? Sedal Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet


 

Mi? Puma Argentina
Mikor? 2021.
Feladat? Márkanagykövet
 

 

Mi? El fin del amor sorozat
Mikor? 2021.
Feladat? Főszereplő, Ügyvezető producer
Szerep? Tamara
 

 

Aktuális

 
Hányan voltatok itt!
Indulás: 2006-09-30
 


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!