2016.08.17. 16:15, Luna
"Nem tudtam, hogy egy engedélyezett lesz a párom", mondta a színész-,énekesnő, aki Uruguayban, Montevideoban is bemutatta új vígjátékát.
Argentínában az év vígjátékának minősítették a Permitidost, ami nagy kihívást jelentett Lali Espósito számára. Miután elsöprő sikert aratott az Isten áldjon, Esperanza!val a televízióban (amiben apácát játszott, aki szerelmes volt Mariano Martínez karakterébe) Ariel Winograd rendező kereste meg, hogy legyen része a történetnek, amelynek középpontjában egy átlagos pár áll, akik a tűzzel kezdenek játszani, nem tudván, hogy megégetik magukat.
Camila és Mateo egy pár, akik szeretik egymást és együtt élnek, de egy vacsorán a barátaikkal belekerülnek a beszélgetés témájába az engedélyezettek. Mindenki megemlíti a saját hírességét, akit választana (és aki elméletileg lehetetlen), és akivel egyesülne egy éjszakára szerelmesen, de másnap Mateo véletlenül találkozik az általa említett lánnyal.
"Meghaltunk a nevetéstől, amikor forgattuk a vígjátékot, olyan sok vicces helyzet van benne.Számomra nagy dolog, hogy a korábbi munkáimmal ellentétben ebbe az irányba is elmehettem Winonak köszönhetően, ami nagyon új volt nekem. Az apácaságom a tévében olyan volt mint egy groteszk vicc, és itt a helyzet kicsit valódibb volt."
"Én Camila vagyok a történetben és ő komolyan szenved amiatt ami vele történik, nem vidám, nagyon rosszul érzi magát. Ez kívülről viccesnek tűnhet, de nagy igazság van benne és sokat tanultam ebből a filmből.", mondta Lali Espósito az ECOSszal készült interjúban néhány perccel a bemutató előtt a MovieCenterben.
"Számomra ez valami új, megtettem az első lépéseimet a mozi világában.", mondta továbbra is boldogan. "Ezért adtam bele teljes szívvel-lélekkel mindent ebbe a projektbe."
- A való életben képes lennél arra, hogy egy olyan játékot javasolj, mint a 'Permitidos'? Mit gondolsz erről?
- A film nem egy olyan párra mutat rá, akik szabadságot akarnak, egyszerűen csak játszanak, hogy: 'Hé! Mit tennél ha neked dobná a labdát a híres plátói szerelmed?' De mindig csak viccként tekintenek erre, mert azt hiszik ezek a dolgok sosem fognak megtörténni , mindaddig amíg Mateo lehetőséget nem kap , hogy legyen valami közte és híres választottja között, és így a viccből valóság lesz és a karakteremen ez nagyon drámaian mutatkozik meg, és ezután meg is bosszulja az engedélyezettet. De nincsenek nyitott kapcsolatban. És én az életben valóban megölném! Ahogy Meryl Streep is mondta, azt mondom: "Lassan menj és soha ne jöjj vissza!" Azt hiszem Camilát elhagyja az egója nőként, amikor meglátja Liz Solarit.
- A film rámutat a hírnév sötét oldalaira és a túlzott média középpontra. Ez tükrözi a saját életedet?
- Az életemet nem. Sosem foglalkoztam ezzel, nem éltem a szokásos hírességek életét, a karaktereim váltak híressé. Nem érzem úgy, hogy bármelyik karakterrel konkrétan azonosítanának, de én személy szerint úgy érzem Camila és Mateo világában az embereknek a külsőségek a fontosak, nem kérték, hogy híresek legyenek, mégis azzá váltak. A legjobb a filmben, hogy nagyon modern , beszél a szociális hálózatok hírességeiről, a névtelen vélemények világáról, és ez olyan valami ami ma mindannyiunkat érint. Ha egy ember csinál vagy mond valamit harminc másodpercig mega híres lehet úgy, hogy senki sem tudja ki ő csak láttak róla egy videót. A közvetlenség világában élünk és a film ezt nagyon jól elmondja.
- Te hogyan jössz ezzel ki?
- Úgy mint mindenki a világon. De emlékszem, hogy amikor kislány voltam nem voltak ilyen dolgok, kazettékat használtunk. Emlékeztek, amikor lett a telefonokon internet és ez mekkora dolog volt? (Nevet.) Tehát azok számára akik már elmúltak húsz évesek ez új dolog.
- Olvasod a rajongóid kommentjeit? Vannak nagyon agresszív emberek a fórumokon. Megérint téged az, ha kapsz valami sértőt?
- Van egy előnyöm, és ez az, hogy nem foglalkozom a rossz véleményekkel. Nem tudom, hogy ez azért van e így, mert szerencsés vagyok és csak nem olvasom el őket. De igaz, hogy nagy az agresszivitás és ezt kétféleképpen értem. Az egyik az, hogy mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy kiadjuk magunkból a frusztráltságunkat, és ezen a helyen a legegyszerűbb a világon. És így büntetlen is marad a névtelenség miatt. Tudom, hogy bármi amit írnak nem árthat nekem. A névtelenség masszív erőszakhoz tud vezetni és ez egy nagyon jó hely, ahol ezt le lehet vezetni.
- Beszéljünk a zenéről. Bemutattad új lemezedet a Soyt és december 6-án eljössz Montevideoba bemutatni a showt a Teatro de Veranoba. Milyen szerepe van a zenének az életedben?
- A zene száz százalékot foglal el jelenleg. A zene egy olyan dolog, ami a személyes projektem, a saját dalaim, a saját termelésem, az összes dal az enyém, együttműködtem gyártókkal az első albumomnál, és nagyon kellemes volt az, hogy nem volt karakterem. Készülünk az új turnéra, ami egy nagyon nagy show lesz, és az előadását tanulom. Ezúttal is a Sony támogat engem, ahogyan azt a lemez megjelenése óta teszi és ez jó nekem.