Az már kiderült, hogy a spanyol sorozat premierje a streaming platformon március 19-én lesz.
Nagyon az elvárások az új Netflix sorozat, a Sky Rojo ( Túl a vörös kanapén ) iránt, amelynek főszereplői az imádott Lali Espósito, a kubai Yany Prado, és a spanyol VerónicaSanchez. A fikciót, amelyben jó néhány szexjelenet is látható lesz március 19-én mutatják be a streaming platformon. Ennek a történetnek a megalkotója Álex Pina, aki olyan sikeres projekteket hozott már létre, mint a La casa de papel és a White Lines, amelyeket elsőre kudarcnak tekintettek. A Netflix ötlete az, hogy nagyobb reflektorfényt biztosítson a Sky Rojo-nak a közösségi hálózatokon és a debütálás előtt ki szeretnének adni még egy előzetest , hogy elkapják vele a felhasználókat. Ugyanakkor már a második évadot forgatják.
Noha nem akar címkézést Lali Espósito egyelőre élvezi barátságát és még többet DavidVictori-val, a Sky Rojo sorozat forgatókönyvírójával. A színésznő és a 38 éves férfi általában közösen kirándul madridi barátaikkal, és többször töltik együtt idejüket. Elragadhatta volna a szerelem a fiatal nő iránt, de Lali inkább egyedülálló és elkötelezettség nélküli marad. Jelenleg a művésznő a karrierjére koncentrál, ami nagyon ígéretes.
Az énekesnő huncut iróniával válaszolt egy nagyon helytelen kommentre amit küldtek neki.
Habár Madridban (Spanyolországban) tartózkodik, ahol a Sky Rojo forgatása miatt van Lali Espósito továbbra is szilárdan kapcsolatban áll argentin követőivel és próbálja elkötelezni magát valamint nyíltan fordul feléjük a közösségi hálózaton.
Ezért az énekesnő az Instagram történetein keresztül 'Igaz vagy hamis' játékkal rukkolt elő. Karakteréhez hűen pedig nem zárkózott el semmilyen kérdéstől. Még akkor sem ha az teljesen helytelen volt, amit a követője küldött.
"Jobban szereted a f...-t mint az ételt hahahaha." , küldték neki. Lali pedig irónikusan válaszolt: "Hamis. Semmi sem éri fel az ételt, bébi.", válaszolta egy szelfit csatolva, amelyen huncut nevetés látható.
Az énekesnő az Instagram-on válaszolt a rajongói kérdéseire, és nem került ki témákat.
Az ünnepek nyugalma néhány hírességet arra késztetett, hogy a közösségi hálózaton keresztül szorosabb kapcsolatot kezdeményezzenek rajongóikkal. Lali Espósito kedden szentelte arra az idejét, hogy követői kérdéseire válaszoljon, és elmondta hogyan érez valójában a testével kapcsolatban.
Lali karrierje nagy részében szerepet kapott a teste, főleg a színészi oldalon, így rajongói tudni akarták jól érzi e magát benne. "Igaz, mert ez az egyetlen van nekem és imádom. Igyekszem vigyázni rá, és nagyon sokat el tud viselni, ezért szeretem.", válaszolt a művésznő a történetében.
Egy másik rajongó megkérdezte tőle tervezi-e hogy visszatér eredeti hajszínéhez, miután befejezte a Sky Rojo ( Túl a vörös kanapén ) sorozat forgatását, amiben ezzel a megjelenéssel látható. "Egyelőre hamis." , fejezte ki magát Lali ezzel tagadva, hogy hamarosan visszatérne a barna színhez.
Hasonlóképpen Lali tisztázta követői kérésére, hogy melyek voltak a legjobb pillanatai hosszú karrierje során és mindenkit meglepett. "Mindig a legjobb pillanatomban érzem magam. Mindig választhattam és élvezhettem ahol voltam, amit csináltam és tapasztaltam, itt és most.", magyarázta.
Az énekesnő csodásan érzi magát Madridban és nagyon szexi frizurával lepte meg rajongóit.
Amióta Lali Espósito Madridban telepedett le, hogy leforgassa a Sky Rojo sorozatot Spanyolországban újjáépítette az életét és nagyon boldog ezen a földrészen. Bár visszatért Argentínába, hogy a családjával töltse az ünnepeket néhány nap múlva vissza is utazott Európába, és Buenos Airestől távol folytatta életét.
Messze Santiago Mocorrea-tól, akitől madridi tartózkodása alatt különvált vannak nyomok, amelyek továbbra is romantikára adnak okot közte és a spanyol rendező, DavidVictori között.
Most viszont Lali örömmel és büszkén mutatta meg új kinézetét. Levideózta magát egy Instagram filterrel, amely módosította arcvonásait, hogy megmutassa szuper szőke haját és új egyenes frufruját.
Mariana Esposito Buenos Aires-ben, Argentínában született 1991. október 10-én. Színész-, énekesnő, modell. Édesapja Carlos Esposito, édesanyja Maria José Herrera. Van két testvére, Patricio és Ana Laura. 2003-ban kapta első fontos szerepét, a Rincon de Luz című sorozatban. Magyarországon leginkább a Csacska Angyal Roberta-jaként ismerhetik. 2007-től 2012-ig a Teen Angels nevű együttes tagja volt. 2015-ben az Isten áldjon, Esperanza! című sorozat főszerepében láthattuk, valamint továbbra is zajlott a 2014-ben megkezdett turnéja, az A Bailar Tour. 2016 elején tovább folytatódott turnéja, valamint májusban megjelent a második lemeze, a Soy. 2016 szeptemberében útnak indult a Soy turné.Ezenkívűl egy filmben is láthattuk a képernyőn. 2018-ban megjelent új, harmadik lemeze Brava címmel és elindította Brava turnéját, láthatták a nézők a moziban az Acusada film főszerepében, valamint zsűrizett is a Talento Fox tehetségkutatóban. A 2019-es évet a new york-i Times Square-ön kezdte, ugyanis lehetőséget kapott fellépni az Univision Countdown-on.Az év elején megjelent Thalía-val közös dala, a Lindo pero bruto. Ezenkívül folytatta Brava turnéját, ami immár az EgyesültÁllamokba is eljutott. 2019 novemberétől megkezdődött a forgatása a Sky Rojo sorozatnak Madridban. 2020-ban megjelent negyedik lemeze Libra címmel. 2021márciusában bemutatásra került Sky Rojo című sorozata a Netflix-en, illetve a La Voz Argentina tehetségkutató műsor zsűrije lesz... Bővebben!
Projektek 2021
Mi? Sky Rojo sorozat 2. évad Mikor? 2021. július 23. Szerep? Wendy
Mi? La Voz Argentína Mikor? 2021. június 24-től Feladat? Zsűri
Mi? Sedal Argentina Mikor? 2021. Feladat? Márkanagykövet
Mi? Puma Argentina Mikor? 2021. Feladat? Márkanagykövet
Mi? El fin del amor sorozat Mikor? 2021. Feladat? Főszereplő, Ügyvezető producer Szerep? Tamara